6.Fejezet

Sziasztok!!

Boldog vagyok, hogy időben tudtam hozni a fejezetet! :D Ez egy kicsit nyugis rész lett, beszélgetős, tele érzelmekkel, de a következő fejezet egy egészen másfajta lesz ;)

Láttam, hogy érdekelne titeket egy Tom szemszögű fejezet! Igazán örülök neki. Már tudom is, hogy mikor fogom berakni, csak azt nem, hogy a mostani fejezetek közé is rakjak! Hmm...nehéz kérdés, és a választ rátok bízom. Ha nem nagy gond, írjátok le komiba, hogy szeretnétek-e a következő fejezetben Tom szemében látni a világot. :D :D 
Még el nem felejtem, raktam ki új képeket a szereplőkhöz! :D

Jó olvasást! :D
Puszi: Nixypixy

u.i.: Ez a fejezetet külön ajánlom Csöppségemnek!! Remélem rájössz, hogy miért ;)

6.Fejezet: Boldog nap

Másnap mikor felkeltem, nagyon furcsa dolgot tapasztaltam. Az ágyam mozog! A hírtelen jött felfedezésem eredményeként az ágyam mellett kötöttem ki. Sajgó fejemet tapogatva halk kuncogás csapta meg a fülem, majd egy fej jelent meg előttem.

- Minden oké? –mosolygott még mindig.

- Jah…azt hiszem –bizonytalanodtam el a végére. Kicsit még fájt a fejem.

- Gyere, segítek –nyújtotta a kezét, de még mindig ott volt a szája szélén egy huncut mosoly. –Mégis hogyan kerültél a földre? –ültünk le mindketten az ágyra.

- Hát… azt hittem, hogy az ágyam mozog –sütöttem le a szemem és közben el is pirultam. Mikor felnéztem, láttam, hogy Tom alig bírja visszatartani a nevetését.  –Nevess csak nyugodtan, tudom, hogy vicces –sóhajtottam egy nagyot. Egyszer csak Tomból kitört a nevetés. Más az ágyon feküdt és úgy röhögött.

- Neh-Ne haragudj, de ez nagyon tetszik –nézett végre rám. –Nem az ágyad, hanem én voltam.

- Ha nem mondod, rá se jövök –vágtam vissza neki. –Elhiheted, hogy rájöttem, mikor talajt fogtam.

A hasam jelzésére fogtuk magunkat, és a konyhába vettük az irányt.  Mikor lementünk, hogy együnk valamit, anyám már akkor nem volt otthon. Biztos megint annál a Joe-nál vagy ki a bánatnál van. Pedig tudta, hogy tegnap jövök haza.

A konyhába összedobtuk a reggelit. Rántotta és bacon. Persze a reggeli készítés se zajlott zökkenő mentesen. Rá kellett jönnünk, hogy a vámpír barátom nem tud főzni, és nekem még korán van az ilyen procedúra elvégzéséhez. Hát igen, aki só helyet, cukrot akar használni…

A nap többi részét is együtt töltöttük. Mesélt még a vámpír társadalomról, és a családjáról is. Elmondta, hogy van egy öccse, Gabriel, aki 234 éves. Tom meséjéből nagyon érződött, hogy mennyire szoros a kapcsolatuk. Irigylem őket ezért. Több mint 200 éves kapcsolat, ami nem romlott egyszer se meg.

Estére Amanda is megjelent. Boldog voltam, hogy újra láthattam vámpír barátnőmet. Nagyon sokszor kért bocsánatot, hogy eltitkolta előlem, hogy micsoda én pedig nem győztem leállítani. A vámpír herceg csak mosolygott rajta, de miután tizedijére kezdte újból, mér neki is sok volt.

- Julyról tudsz valamit?- kérdeztem rá a másik barátnőmre. Habár már nem tudom, hogy hívhatom-e még annak. Amanda arca szomorú lett.

- Mikor elmentél tőlünk, Ő és Adrian is lelépett. Nem szólt semmit, csak követte az a bolhafészket. Azóta nem láttam.  Próbáltam hívni, de nem veszi fel, egyszerűen kinyomja. Pedig az se érdekelt, hogy farkas, így is a barátnőm volt –nem bírta tovább és sírni kezdett. Oda ültem mellé, és vigasztalni próbáltam.

Mégis hogy tehette ezt July? Azt hittem, hogy mi igaz barátok vagyunk. Amanda, July és én. Ennek a barátágnak nem szabadott volna azért tönkre menni, mert nem egy fajba tartozunk. Milyen kegyetlen is a világ…

Késő este volt, mikor Amandának mennie kellett. Hogy hova? Nekem se mondta meg, de az tuti, hogy Tom tudja. Sokáig nem szóltunk meg csak ültünk egymással szemben. Csönd és béke. A két legjobb szó, ami jellemezte ezt az állapotot.

- Mikor találkozhatok az igazi szüleimmel?- törtem meg a harmonikus csendet. Nem tudom, miért, de most fontosnak éreztem, hogy megtudjam.

- Nem tudom –töprengett. –Talán, ha vége lesz ennek az egész hülyeségnek.

- Minek? –hátha most valamit elmond. Titkol valamit ebben az egyben biztos vagyok, de hogy mégis mit, azt már nem tudom.

- Sajnálom –nézett rám. -,de még nincs itt az ideje, hogy  megtudd –elém állt és végig simított az arcomon.

- Mikor jön el? –hajtottam felem a tenyerébe.

- Hamarabb, mint ahogy akartam. Hidd el nekem. A biztonságod érdekében nem mondhatok még semmit, és nem vihetlek el hozzájuk. Tényleg nagyon sajnálom –ahogy kimondta egyre közelebb hajolt hozzám. Meg akart csókolni. Én is akartam, de nem voltam tisztában azzal, hogy mit érzek iránta. Elfordítottam a fejem, és így csók helyett egy puszit adott az arcomra. Mikor elhajolt, láttam az arcán a csalódottságot.  

- Tom, ezt még mindig nem kéne –néztem a szemébe.

- Miért nem? –pillantása gyötrődő volt, és szomorú.

- Mert még én se vagyok biztos az érzéseimben.

- Értem, –suttogta maga elé. –de ugye szólsz majd, ha rájöttél mit érzel? –csillant fel reménykedően a szeme. 

Aranyos volt, és fájt a szívem így látnom Őt, de nem értetem magamat és ez megrémisztett. Lássak tisztán, felejtsem el Adriant, segítsek Amandának a Julys ügyben, majd utána jöhet a szerelem. Talán megérti Ő is.

- Te leszel az elő, aki megtudja –megsimogattam az arcát, majd egy lehelet finom piszit adtam neki.

- Nekem már ennyi elég –nevetett fel, majd szorosan átölelt.

Határozottan boldog napot zártunk. Ezt a napot már semmi és senki nem ronthatja el. Ebben a pillanatban nem igazán érdekel az a hatalmas nagy titok, Adrian és még anyám se. Most csak az számít, hogy Vele lehessek. Azzal, aki felforgatja az érzelmi világom.

Tom, lehet, hogy szeretlek? 

5.Fejezet

Sziasztok! 

Tudom, hogy szombat van és nem péntek, de tegnap semmi erőm nem volt, hogy feltegyem a frisst! Nagyon elfáradtam, hiszen 6.-os gyerekekre kellett figyelnem reggel 7-től este 6-ig és hozzá teszem azt is, hogy ezt mind egy erdő közepén! Nagyon fárasztóak voltak!
Jövő héten se biztos, hogy tudok pénteken frisset hozni, mert be kell még gépelni és szerdán töri vizsga, csütörtökön matek és pénteken angol TZ! Meglátom, hogy sikerül-e időben felrakni. :D

Bocsi a sok rizsáért! :D
Puszi nektek: Nixypixy

5.Fejezet: Megmentés

Amikor benyitottam a lakásba, már tudtam, hogy anya nincs itthon. „Letapogattam” a házat, hátha hallok valamit, mikor ugyanolyan gondolatot hallottam, mint az utcán.  A szobámba teleportáltam, de mint utólag rájöttem nagy hibát követtem el.

-Hello banya –hallottam meg egy gúnyos hangot. Az a farkas volt, aki hazáig, vagyis Tom házáig követett. Egyszer csak előttem termet, megfogta a karom és egy nyakörvféleséget tett a nyakamba. –Így már nem tudsz megszökni. Tudod, ez elszívja az erődet –simított végig a fekete anyagon. –Most pedig megtanítalak a tisztességre, és utána elviszlek a falka vezérnek. –mesélte el a terveit, amik egyáltalán nem tetszettek. A nyakörves dolog se dobott fel igazán, így elkezdtem azt a másik kezemmel feszegetni, de nem akarta megadni magát.

A hülye bolhás se volt türelmes kedvében. Rám morgott, majd a földre lökött. Segítségért akartam kiáltani, hátha valaki meghallja, de ö megelőzte egy pofonnal, majd bekötötte a számat, és a kezeimet is összekötötte.

Nem is tudom, miért, de Tom képe ugrott be, ahol azt nagyarázza, hogy érzi az érzelmeimet. A félelemre kezdtem koncentrálni. Féltem, ettől az őrülttől, féltem, hogy elvisz Adrianhoz és féltem, attól, hogy meg fogok halni.

Sikítani akartam, mikor újra felém fordult. Könyörgően néztem rá, de nála ez nem használt, csak még jobban nevetni kezdett. Viszont az az örömöt nem adtam meg neki, hogy sírni lásson. Már épp újra meglendítette a kezét, mikor hirtelen eltűnt előlem. Még hallottam egy ordítást, majd minden elsötétült előttem.

Álmodtam. Nem látomás volt, csak egy álom. A kutyuskával álmodtam. Elvitt Adrianhoz, és együtt röhögtek a nyomoromon. Senkit nem érdekelt, hogy könyörgök, hogy engedjenek el. Egyszer csak Adrian abba hagyta a nevetést és egy kést vett elő, majd egy gúnyos vigyor kíséretében a mellkasomba döfte azt. Sikítva ültem fel az ágyon, kapkodva vettem a levegőt. Féltem, és remegtem.

- Maya, nyugodj meg, csak egy álom volt –szólalt meg egy kedves hang. Megpróbálta megfogni a kezem, de én ellöktem magamtól. Mi van, ha Ő is meg akar ölni? Ő nem hagyta magát, az állam alá nyúlt és kényszerített, hogy a szemébe nézzek. A fekete szemek aggódva csillogtak. Ebből rájöttem, hogy Tom soha nem bántana. A vámpír eddig mindig megvédett, nem most kezdett volna a halálomon gondolkozni.

- Tom? –néztem rá félve. –Hogyan…? –akartam kérdezni, de közbe vágott.

- Éreztem a félelmedet, nagyon nagy löketett kaptam belőle –húzta el a száját. –Először azt hittem, tőlem félsz, ezért haza mentem, majd amikor erősödött a félelmed átjöttem, hogy megnézem minden rendben van-e. Amikor megláttam az a büdös kutyát, hogy meg akart ütni nem tudtam megállni, hogy ne… -nem nézett a szemembe. Helyette az ablakon nézett kifelé.

- Mit csináltál? –kérdeztem.

- Nyugi, nem öltem meg, csak egy kicsit megvertem, - ahogy téged is akart –majd visszaküldtem a falkájához –szinte morogva beszélt. Nagyon dühös volt. -Nem tudom, mit csináltam volna, ha nem érek ide időben. Hamarabb kellett volna ékeznem –simított végig az arcomon, ahol kicsit fel volt dagadva, a hanga épp olyan lágy volt, mint az érintése.

- Köszönöm –ráraktam a kezem a kezére. Most tudatosult bennem előbbi szavai. –Miért hitted, hogy tőled félek?

- Én…nem tudom, csak ott az erdőben…én –makogott össze-vissza. Elmosolyodtam, nagyon aranyos volt. Maya, erre gondolnod sem szabad! –Mi olyan vicces? –a kezét összekulcsolta az enyémmel, és a combjára tette őket. Ez nagyon romantikus gesztus volt. El kellett volna húznom a kezem, de mégse tettem. Hogy miért nem? Magam se tudom.

- Csak az, hogy vámpír létedre nem tudsz kinyögni egy értelmes mondatot –mosolyogtam rá. Majd témát váltottam. Elég a rosszból, jöhet az én tudós énem. –Egyébként hány éves vagy?

- Ööö..301, de csak 19-nek nézek ki –egy kicsit megdöbbentett. Gondoltam, hogy öreg, de hogy ennyire!?

- Milyenek a vámpírok? –kérdeztem rá.

- Hmm..3 rétegre különülünk el. Vannak a kékvérűek, vagyis a királyi család és a nemesek. Ők nappal is tudnak járkálni. A második réteg a katonák, ők kint tudnak maradni nappal, de nem olyan sokáig, mint a nemesek. Az utolsó rétegbe a többi vámpír tartozik, ők már úgymond teljesen éjszakai lények.

- Mi az általános jellemzőitek? –egyre jobban érdekelt a vámpíros téma. Főleg, hogy ezzel Tomról is többet tudok meg.

- Hát gyorsak vagyunk, úgy is tudunk táplálkozni, hogy nem ölünk meg senkit. Sebezhetőek vagyunk. Nem könnyű megölni minket, de nem is lehetetlen. Egy vámpír életében csak egyszer lesz szerelmes. Nem tudom, hogy még mit mondhatnék –rázta meg a fejét.

- Én se –érdekes ez a pár választós dolog. Talán van valami kötelék?

Ekkor eszembe jutott a nyakörv. Odakaptam a kezemmel, ezzel elengedve Tomét, de már nem volt a nyakam körül.

- Te szedted le?

- Igen. Nem csak az erődet korlátozta, hanem az élet energiádat is elszívta –sejthettem volna.

- Még egyszer köszönöm –puszit nyomtam az arcára. –Most gondoltam bele, hogy másodjára menettél meg 

– végignéztem rajta, és láttam, hogy elpirult. Mint már az előbb is megemlítettem, nagyon aranyos.

- Igazén nincs mit – ekkor hallottam meg odalentről anyám gondolatait.

- „Kíváncsi vagyok, mennyi pénze van Joe-nak!” – Csak erre tud gondolni? Hát ez már nevetséges.

A lány két hete nincs itthon, és azon töri a fejét, mennyi pénze van a pasijának? Milyen anya az ilyen? Jó, tudom, hogy az enyémet a pénzen kívül semmi más nem érdekli. Talán apa is a miatt, hagyott el anno bennünket, vagy elege volt abból, hogy nem az igazi lánya vagyok. Vajon anyám miért tart még maga mellett? Dühösen fújtam egyet. Saját magamat hergeltem fel.

- Mi a baj? –aggodalmaskodott Tom. Ja persze, Ő nem hallja a gondolatokat!

- Anyám a baj –meséltem el neki a problémámat.

- Akkor én megyek is –felkelt az ágyról, és az ablak felé vette az irányt. Nem tudom milyen késztetésből, de megfogtam a karját, mire kérdőn hátra fordult.

- Ne menj el! Maradj itt velem –kérleltem. Féltem, és nem akartam egyedül maradni. Anyámat se akartam látni egy darabig.

Sóhajtott egy nagyot, majd arrébb tolt az ágyon, és befeküdt mellém. Én meg a mellkasára hajtottam a fejemet. Jól esett, ahogy a szívdobogását hallgattam. Megnyugtató volt. Tom elkezdett a hajammal játszani, én meg a mellkasára kezdtem rajzolni.

- Azt hiszem, egyre jobban kedvelek –vallottam félálomban, majd ásítottam egy nagyot.

 - El se hiszed, mennyire jól esik ez nekem –valamit még mondott, de azt már nem értettem, az orromban még éreztem a csodás illatát, majd álomba merültem. 

Kérdés

Sziasztok!

Oldalt található egy kérdés, ami Tom szemszögű fejezetre vonatkozik! Ha érdekel benneteket fejezet, akkor kérlek szavazzatok! :D Már tudom, hogy melyik fejezetet írom meg az Ő nézőpontjából, már csak az érdekelne, hogy TI szeretnétek-e olyat olvasni! :D
Puszi: Nixypixy

4.Fejezet

Sziasztok!  Újabb péntek, újabb fejezet!  Kicsit hosszabb lett, mint az előző, és több minden történik benne! Remélem tetszeni fog! :D
Köszönöm az előző fejezethez a komikat és örülök a 3 rendszeres olvasónak! :D
Jó olvasást!
Puszi: Nixypixy

4.Fejezet: Újra otthon

A buszról leszállva egyenesen haza indultam. Végre ott lehetek, ahova szerintem tartozok, de egy valami nem hagyott nyugodni. Egész úton, olyan érzésem volt, mintha figyelnének. Nem is tévedtem, mikor meghallottam egy gondolatot, amik olyan hangosak voltak, hogy úgy hallottam, mintha a képembe ordították volna őket. „ Elkapom a kis boszit, és Adrian bőségesen megjutalmaz.”- gondolta az illető.

 Nekem se kellet több, futásnak eredtem, és meg sem álltam… Tom házáig? Igen, ott álltam az ajtó előtt, dörömböltem. Ő nyitott ajtót. A döbbenettől kezdve az aggódáson át minden volt az arcán. Gondolatban egy mondatot ismételgetett: „Visszajött...visszajött…VISSZAJÖTT!” Elmosolyodtam.

- Igen, visszajöttem- hopszika, most elárultam magam, de Nála ez nem zavar. Furcsa, de benne az első pillanattól kezdve megbíztam, még a furcsa „álmom” se rendített meg.  - DE kérlek, engedj be, mert követtek- először nem reagált semmit, majd miután meglengettem a kezem az arca előtt feleszmélt, majd beengedett.

- Gondolatot is tudsz olvasni? És mi az, hogy követnek?- halmozott el kérdésekkel.

- Igen, tudok, és még tárgyakat mozgatni is. ÉS tényleg követnek, Adrian falkájából valaki. Mellesleg- tettem csípőre a kezem- hogyan ismersz te engem 17 éve?

- öö…honnan veszed?- próbált terelni. Megpróbáltam a fejébe látni, de másra gondol. Szép, már is kifogott rajtam.  Csak tudnám, miért nem zavar ez az egész?

- Tudod, szoktak látomásaim lenni, és már nem csak a jövőről, hanem a jelenről is- vallok neki színt-, de te témát tereltél. Nos?

- Születésed óta ismerlek. Mikor világra jöttél tudtuk a szüleiddel, hogy nem maradhatsz a kastélyban, hanem biztonságos helyre kell vinni téged.  Tudtam, mit kell tennem ahhoz, hogy megmentselek, így oda adtalak a mostani anyádnak. Ezzel is egy kicsi időt nyerve a farkasokkal szemben.  Végig ott voltam a közeledben, de az kezdett feltűnő lenni, így rád állítottam Amandát. Erre már Adrian is lépett, Julyval. – tartott rögtönzött előadást.

- A szüleim még élnek? –tettem fel félve a kérdést. Igazán érdekelt.

- Persze. Ők is figyeltek téged. Azért diszkrétebbe, mint én –mosolyodott el egy kicsit.

- Van testvérem? –tudom, hogy fontosabb dolgokat is meg kéne beszélni, de a családom, az IGAZI családom sokkal jobban érdekelt, mint Adrian kutyuskája.

- Nincs. Te voltál az első gyerek, de mikor kiderült, hogy téged el kell vinni, a szüleid nem akarták, hogyha lenne tesód ő is így járjon –valamit eltitkol előlem, de nem jöttem rá mit. A gondolatait is védi. Sóhajtottam egy nagyot, majd témát váltottam.  

- Na, és mi ez az érzelem izé?- rám nézett, vagy a döbbenettől, hogy tudom, vagy a gyors témaváltástól - Igen erről is tudok.

- Csak rajtad tudom használni, mindig érzem, azt, amit te. Most csodálattal vagy a képességem iránt, de érzek egy kis gyűlöletet Adrian iránt. Meg még valamit: bizonytalanságot: irántam – most és döbbentem meg. Pontosan ezeket érzem ebben a pillanatban.

Csodálatomból egy gondolatfoszlány ébresztett fel. Ugyan az, aki a buszmegállónál akart elkapni. Nem tudom, hogy hogyan jött rá, hogy nem otthon vagyok, hanem a szomszédban.

- Tom! Itt van, hallom a gondolatait! –nagyon féltem. Azt hittem, hogy leráztam valahol, de persze megint tévedtem.

- Ki az, és mit hallottál? –na, már megint kezdi.

- Azt a farkast, aki követett, és nagyon úgy tűnik, hogy értesítette Adriant, hogy hol vagyok –már egyre hangosabban hallottam a gondolatait. –Már Ő is itt van.

- Akkor hívjuk meg őket bulizni –kacsintott rám. Meg se várta, hogy reagáljak, már az ajtó előtt volt és kitárta azt.

- Üdvözöllek Adrian. Mi szél hozott erre, amerre a kutyáid se járnak? –hangzott az ötletes kérdés.

- Ó, én csak a barátnőmért jöttem –felelte gúnyosan.

- Szerintem már NEM a barátnőd! –nagyon megnyomta a nem szót.

- Szerintem még az, mivel egy szóval se közölte, hogy már nem szeret –nekem itt lett elegem. A nappaliból át teleportáltam hozzájuk. A két srác kicsit megdöbbent.

- Ha elfelejtettem volna közölni, akkor most mondom: Nem akarok tőled semmit! –nyúltam az ajtóért, hogy majd a képére vágom, de megragadta a csuklómat.

- Én viszont igen! –húzott volna ki, de Tom megfogta a másik karom, így nem engedett át neki. Olyanok voltak, mit két kutya, akik a csonton veszte össze. Mondjuk az egyik tényleg az.

- „Tom, enged el a karom. Bízz bennem” –üzentem neki gondolatban.

Rám nézett, majd elengedte a kezem. Én meg azzal a lendülettel képen töröltem az önelégülten vigyorgó egyént. Bevethettem volna a képességeim egyikét is, de nem akartam az egyetlen aduászomat kijátszani. 

-          Most pedig húzz vissza a falkádhoz és a közelembe se gyere többet!

-          Ezt nem tudom neked garantálni. Egyszer úgy is az enyém leszel… -„és véghezviszem a tervem.” Fejezte be gondolatban. Én csak gúnyosan elmosolyodtam, majd a képébe vágtam az ajtót. Végre megszabadultam tőle.

Mikor már nem hallottam a gondolatait elkezdtem dühöngeni. Azért szétverni se akartam a házat, így a hátsó ajtón kimentem az udvarra. Persze Tom jött utánam.

- Hogy volt pofája ide jönni? –ütöttem ki egy fát tűzgolyóval.

- Maya! Ha tűzlabdával akarsz játszani, menjünk az erdőbe. –mondta majd ott se volt. Nagyot sóhajtottam, végül utána teleportáltam. Szerencsére be tudtam mérni, és így jó helyen kötöttem ki. Rögtön azzal kezdtem, hogy felégettem egy fát.

- Ha még egyszer meglátom, nem fogja megúszni egyetlen pofonnal –küldtem ki még egy gömböt.

- Mióta van neked ilyen képességed? –már megint kezdi a kérdezősködést. A gondolatai is kíváncsiságot tükröztek. Meg vagyok áldva a pasikkal. Az egyik egy pszichopata, a másik meg tudós palánta. 

- Már két hete –és újabb fával ritkult az erdő. –Amúgy te mindig ennyit kérdezel? –néztem rá, majd a kezemben tartott tűzgolyóra. Hirtelen ötlettől vezérelve arra dobtam amerre Ő állt, de azért vigyáztam, hogy ne találjam el. A feje felett ment el pár centivel. Tom egy hitetlenkedő tekintettel nézett rám, én meg diszkréten kinevettem.

- Hé! Te meg akarsz ölni?- nézett rám szigorúan. Mintha lenne ezzel esélye a megfélemlítésre.

- Nem, csak jól esett –vontam vállat.

- Igen? –valami megcsillant a szemében.

Bólintottam, mire elkezdett felém közeledni. Amilyen gyorsan csak tudtam egy közeli fára menekültem. Próbáltam a gondolatai alapján betájolni, de Ő Darth Veder indulóját dúdolta, amin elnevettem magam. A fa legmagasabb ágán ülve kacarásztam rajta. Az elmúlt időszakban nem is nevettem még ilyen jót. Ha belegondolok nagyon jól esett.

Nem nagyon figyeltem semmire, és meg is lett az eredménye, leestem az ágról. Nem kezdtem el sikítozni, mint ahogy más tenné ilyen helyzetben, hanem becsuktam a szemem és vártam, a nagy csattanást, de az csak nem akart jönni. Kinyitottam a szemem és a megmentőmmel találtam szembe meg.

- Jól vagy? –kérdezte rekedtes hangon.

- Igen. Köszönöm, hogy megmentettél –fel akartam állni, mert nem bírtam tovább a közelségét. Az érzelmeimet próbáltam elrejteni előle. Ő egyre közelebb hajolt hozzám. Az egyik felem azt kívánta, hogy csókoljon már meg, de a másik, ami az agyammal áll összeköttetésben az ellenkezni akart. Végül győzőt is.

- Ezt nem kéne –fordítottam el a fejem. –Sajnálom, de nekem most mennem kell.

Visszamentem a házba, ahol felvettem a táskámat, majd kivágtam az ajtót és haza futottam.

Milyen jó volt újra itthon lenni.

3.Fejezet

Sziasztok! Újabb hét telt el, és itt az új rész is. Ez nem lett olyan izgalmas, és rövid is lett. Mindezt azért, mert ez olyan átvezető rész a 4.fejezethez! :D Azért remélem ez is tetszeni fog! :)
Jó olvasást hozzá!
Puszi: Nixypixy

3.Fejezet: Két hét

A buszon ülve jöttem rá, hogy szinte elrohantam a problémáim elől. Ez rám nem igazán jellemző. Általában mindent megoldok, és kiállok magamért. Ez volt az elő eset, hogy a híres struccpolitikát választottam. Homokba dugtam a fejem.

A barátnőimtől se köszöntem el. Nem is akartam őket látni. Nem tudom, hogy miért nem bíztak meg bennem annyira, hogy hamarabb elmondták volna az igazat. Nem értettem Őket. Talán attól féltek, hogy, féltem volna tőlük vagy, hogy világgá kürtöltem volna?

És elérkeztünk egy újabb pontra, Adrianra. Őt se értem. Ha csak arra a nem tudom mire kellettem neki, akkor miért kezdett el velem járni? Amandáéknál nem úgy tűnt, hogy szeret. Az egész csak átverés volt? Mindenki becsapott?

A nagyiékhoz érve csodálkoztak rajta, hogy miért mentem el hozzájuk, amikor nem szokásom. Egy évben jó, ha Karácsonykor és a nyári szünetben egy hetet, ha találkozunk.Meg akartam Őket kérdezni, hogy mit tudnak rólam, mert ha igaz, amit a misztikus brigád állít, akkor nem Ők az igazi nagyszüleim. De nem mertem. Nem miattam, hanem miattuk. Na jó, talán magam miatt is egy kicsit. Ha rákérdeztem volta, talán jöttek volna azzal, hogy el akartuk mondani csak később akarták elmondani, meg a többi ilyenkor hallani akart szokás mondatok. Azt sem akartam, hogy nekik rossz legyen, vagy, hogy elkezdjenek sajnálni. Gondolom ez jött volna utána. Az is lehet, hogy anyám kirakna a házból, mondván, ha tudod, akkor menj innen. Az viszont egyáltalán nem értem, hogy miért maradt anya velem? Miért nem adott intézetbe vagy hasonló, mikor apa elhagyott minket? Sok a kérdés és válasz sehol.

A két hét nagyon gyorsan elszállt. Ez idő alatt alig volt látomásom. Szám szerint kettő, és egyre jobban tudom őket irányítani. Megtanultam, hogyan lehet „előhozni”, de akkor is vannak spontán látomások, amik csak úgy jönnek. Na, ez a kettő is ilyen volt.

Az egyik Adrian nagy terveiről szólt. Ami nagyon bosszantott, az az, hogy megint hang nélküli vetítésen vettem részt. Az egész látomás annyiból állt, hogy Adrian ült egy asztalnál, és beszélt a többi farkassal. Ott volt July is, aki bíztatta a többieket, legalábbis így láttam.

A másik látomás Tomról szólt, ott volt még Amanda is. Abban a szobában láttam Őket ahol felébredtem. Ehhez már szöveg is volt:

- Tom, nyugodj már meg! Te is tudod, hogy visszajön- biztatta Am.

- Tudom, de akkor is! Egyáltalán minek ment el?- jött egy panaszos kérdés a Hercegtől.

- Gondolom, sok volt neki ez az egész. Már két hete elment, biztos, hogy hamarosan hazajön-átkarolta a másodunoka tesója vállát, és megsimogatta a vállát.

- Sejtem, de még nem hagytam egyedül a 17 év alatt. Rég ismerem, de most fogalmam sincs merre van.

- Még azt az érzelem izédet se tudod használni?

- Azt igen. Most épp zavarodott, és nem is kicsit

Ennyi volt az egész látomás. Megfogattam, hogy ha haza megyek, megkérdezem mi volt ez.

Az itt tartózkodásom alatt kifejlődött még két képességem, ami a gondolatolvasás és a tárgyak mozgatása. Hasznos dolog. Gyakorolni is tudtam, persze a nagyszüleim nem tudtak róla. Legtöbbet a macskát lebegtettem. Élvezte ő is, és én is. A gondolatolvasást is gyakoroltam. A nagyszüleimen és a macskán. Igen, rajta. Nem tudom, hogyan, de tisztán, emberi nyelven hallottam. Pár varázslatot is kifejlesztettem. Ilyen a tűzgolyó és a helyváltoztatás.Jó, igaz, hogy egy kicsit beparáztam, mikor csak úgy megjelent a kezemben egy tűzgolyó, és mikor hirtelen eltűntem. Felakartam hívni a lányokat, hogy megnyugodjak, de nagyon gyorsan letettem erről az ötletemből. Inkább a macskával beszéltem a problémáimról. Egész jó kis hallgatóság.  

Sokat agyaltam a dolgokon. Volt időm elemezni Adriant, Julyt, Amandát, és Tomot. A látomásaim szerint a vámpírok a jók és a vérfarkasok a gonoszak. Elméláztam, még ezen a boszi dolgon is. Mázli, hogy nem kell hegyes kalapot, és bibircsókot hordanom. Ja, és ne beszéljünk, a seprűn való utazásról se. Azért szívesen megnéztem volna anyámat, mikor felkapnám a seprűt, és kiszállnék vele az ablakon. Belegondolva hülye képet vágna.

Egyik reggel arra a késztetésre keltem, hogy nekem haza kell mennem. Vissza többiekhez, a bajokhoz, és vissza az új életembe, mert minden megváltozott. Én, Amanda, July és Adrian, de a hely a régi maradt. 

- Nagyi!- kiáltottam fel az emeletre.

- Mi a baj kicsim?- botorkált le a lépcsőn.

- Még ma haza megyek- válaszoltam határozottan.

2.Fejezet

 Sziasztok!
Meghoztam a következő fejezetet! :D Az előző fejezethez köszönöm a kritikát mirmur55! :D Nagyon örültem neki! A 3.fejezet szintén pénteken várható!
Jó olvasást:
Nixypixy

2.Fejezet: Menekülj!

- Ki keresi?- kérdezte.

- Maya…Maya Jonhs.- intett, hogy menjek be.

- Tom, magát keresik- pukedlizett a nő, majd távozott, a konyha felé. Ebben a pillanatban jelent meg Tom maga.

-Elkezdődött? – miért jön mindenki ezzel?

-Elmondanád, mi történik itt pontosan?- tértem a lényegre.

-Mit tudsz?- intett, hogy üljek le. Úgy tettem, majd követte a példámat.

-Hát tudom, hogy ki kicsoda.

-Ó, értem. És vannak már képességeid?

-Eddig, csak egy- mielőtt megkérdezhette volna mi, folytattam- a jövőbe látás.

-Láttál már valamit?- kíváncsi az már szent. Nem inkább nekem kéne kérdeznem?

-Igen, láttam.

-És mit?- amint mondtam, kíváncsi.

-Valami háborúféleséget. Ott voltál Te, Adrian, Én meg az összes vámpír és farkas.

-Valami fontosat nem láttál?- majd észbe kapott- Te is ott voltál?

-Ja! Ha jól emlékszem, mint fogoly- elkezdett fájni a fejem, de nagyon. A fejemhez kaptam, és felszisszentem.

-Jól vagy Maya?- térdelt le elém Tom.

-Nem. Nagyon fáj a fejem- mondtam, majd felsikítottam és minden elsötétült.

Utálom ezeket az álmokat, de ez kellemesen kellemetlen volt. Álmomban Tommal voltam együtt. Éppen valaminek az elején. Egy hatalmas szobában voltunk. Vad csókcsatát vívtunk. Ruha is alig volt rajtunk. Ledöntött az ágyra, és elkezdett a melltartó kapoccsal vacakolni.

 Nem álmodtam tovább szerencsére. Mikor kinyitottam a szemem, ugyanabban a szobában voltam, mint a látomásomban. A különbség a kettő között, hogy felöltözve feküdtem az ágyon, míg Tom egy széken ült és engem nézett. Ahogy rá néztem, eszembe jutott az álmom, és ettől elkezdtem egy homárhoz hasonlítani.

-Minden rendben?- ült le most az ágy szélére.

-Most már igen.

-Mi volt az az előbb?- miért ilyen kíváncsi?

-Látomásom volt- vallottam be az igazat.

-Eddig mind fejfájással és ájulással járt?- ez valami tudóspalánta?

-Igen. Eddig mindig. Kétszer volt ezen kívül látomásom. Az egyiknél csak fejfájás, a másiknál meg elájultam- tartottam rögtönzött kiselőadást.

-És most mit láttál?- tette fel azt a kérdést, amit el akartam kerülni. Elkezdtem vörösödni.

-Hát…nem a háborúval kapcsolatos-tereltem. Szegény Tom, ha tudná mit álmodtam. Tartok tőle, hogy kiröhögne, vagy nem. Fogalmam sincs. De az biztos, én nem kezdenék vele, hiszen most dobtam egy hazug farkast, akit a szerelmemnek gondoltam. Most meg itt ülök egy szinte vadidegen, irtó helyes vámpír herceg ágyában, és olyat álmodok, ami hát…

-Elmondod?- akaratoskodott.

-Nagyon muszáj?

-Igen. Talán így közelebb jutunk valamihez- ült le az ágy szélére.

-A látomásomban te és én szerepeltünk- kinéztem az ablakon, hogy még véletlenül se kelljen rá néznem.

-Ezt, hogy érted? Hogyan együtt?- értetlenkedett.

-Ebben a szobában voltunk, éppen valami közepén-pirultam el még jobban.

-Most már végképp nem értem- rázta a fejét. Nagy levegőt vettem és kimondtam.

-Te vetkőztettél engem én meg téged, most már gondolom sejted minek a közepén voltunk- fejem már egy paradicsomra hasonlított.

-Ó! Hát…értem- mondta. Felálltam az ágyról és az ablakhoz mentem.

-Tudod, nekem ez az egész új. Ez a vámpíros, vér farkasos, boszorkányos sztori. Ezt a képesség dolgot se tudom kezelni. Ami még tetszik, hogy lehet, másik képességeim is lesznek- tört ki belőlem. Hátrafordultam, hogy lássam az arcát, de megijedtem, mert közelebb volt hozzám, mint gondoltam.

-Maya! Mondhatnám, hogy tudom, mit érzel, de nem mondom, mert fogalmam sincs min mész keresztül. Viszont, ha akarod, segíthetek- fogta meg a vállam.  

-Köszönöm, de nekem most mennem kell-hadartam, majd felkaptam a táskám és kiléptem a házból. Nem tudom mi ütött belém. Egyszerűen csak azt éreztem, hogy el kell, hogy menjek a közeléből. Nem értem saját magam. Az érzéseimet.

Átfutottam a szomszédba, vagyis haza és rácsodálkoztam, hogy anyát is otthon találtam. Ilyen már rág fordult elő.

Nem kerteltem, hanem előadtam a hírtelen jött ötletemet. Remélem most az egyszer mellettem áll, és nem kezd kioktatni, vagy valami hasonlót tenni.

-Anya! Elmehetnék a nagyiékhoz, pár hétre?- törtem rá.

-Maya, még suliba jársz!

-Év vége van már, és a biziért te is elmehetnél-néztem rá a lehető legaranyosabb szemeimmel, és magamban imádkoztam, hogy most az egyszer engedjen nekem.

-Hát…ha a nagyiék is beleegyeznek, akkor mehetsz- megfogtam a telefont, és már tárcsáztam is. Megbeszéltem mamámmal, hogy még a ma esti busszal utazok.

A szobámban összeszedtem a legszükségesebb dolgokat, és már mentem is a buszmegállóba.

Nagy szerencsém volt, a busz épp akkor ért oda. Felszálltam, és leültem az első szabad helyre. Az úton végig azon gondolkoztam, hogy miért álmodtam azt, hogy lefekszünk Tommal.  Hiszen nem is ismerem Őt, és nem is szeretem. Csak két napja ismerem, és különben is most dobtam egy kutyát, nem kell rögtön a vámpír karjaiba borulnom.

Egy szó férkőzött be a gondolataimba, nem is tudtam onnan kiűzni: Menekülj! Hát én most azt teszem, menekülök a problémák elől.