Epilógus

Sziasztok!
El se hiszem, hogy az epilógus is felkerült.
Az egyik szemem sír, a másik nevet. Hisz imádtam ezt a történetet szereplőstül, történetektől, mindennek együtt, és most vége :')
Mivel megszavaztátok, hogy legyen második évad így írni fogom. Négy lehetséges folytatása lehet, így azt is szavazásra bocsátom, egy kis segítséggel együtt, ami majd jövőhéten kerül fel a blogra, vagy az is lehet, hogy már holnap felteszem a segítséget :)
Ezt a részt két embernek is ajánlom:

Az egyik egy olyan személy, aki a legelső fejezettől kezdve velem volt, és a suliba is mindig nyaggatott, hogy mikor teszem fel a friss fejezetet, és hogy lehetek olyan szemét, hogy itt hagyom abba! Ő nem más mint Csöppség!  Imádlak! :D
A másik személy, csak nem olyan régen kezdte olvasni a történetemet. Állítása szerint nagyon jó, és azt is mondta, hogy befejezetlen (pedig mondtam neki, hogy az epilógus még hátra van ;) ) A suliban is beszéltünk a végéről, persze nem mondtam el neki semmit :D A személy akiről beszéltem Anyuci. Szeretlek Csajszi :D
Persze a többiekről sem felejtkeztem el. Köszönöm mindenkinek aki olvasta a történetemet. Azoknak külön köszönet, akik megajándékoztak egy-egy kommenttel. :D Imádtam őket!
Nem is húzom tovább az időt. Nem sokára újra találkozunk...
Jó olvasást! :D
Puszi: Nixypixy

Epilógus

A nyár hátra maradt részét az igazi szüleimnél töltöttem. Augusztus harmincegyedikén tértem vissza Hollyhoz, mivel holnap már suli. Milyen jó is volt az a pár hét, amit velük töltöttem. Gondoltam vissza az ott töltött időre, mikor beléptem a bejárati ajtón.

Gab egyenesen a palotába vitt ahol találkoztam Velük. Csodálatos emberek. Apám ugyanolyan szőke, mint én. Magas és izmos, a tekintete mogorva, de mikor rám, vagy az anyámra néz, ellágyul. Anyámnak fekete hosszú haja van. Alacsony és törékenynek tűnik. Szinte elveszik apám ölelésében. Igazán kedves és önzetlen asszony. Elsőre megszerettem őket.

Még ott voltam megtanultam a „varázsvilág” történelmét, és bele kukkantottam pár varázskönyvbe. Igazán sok új varázslatot tanultam meg, és egy csomó főzetett is el tudok már készíteni.

A politika is megváltozott. Nem egy nép uralkodott, hanem a három fő népből egy-egy ember alakított egy úgy nevezett tanácsot. Közös döntések, semmi magánakció. Öt évenként lehet majd új tanácstagokat választani. A mostani vezetők egész jól végzik a dolgukat, és szeretik is őket. A boszorkányoktól-varázslóktól az apám, a vérfarkasoktól July és a vámpíroktól Tom lépett be a tanácsba.

Tommal nem találkoztam AZ óta. Sírtam miatta szinte minden este, és a rémálmok se hagytak piheni. Sokat gondoltam rá. Az együtt töltött időkre. A mókázásainkra, a gyakorlásainkra. Majd mindek eszembe jut, az a délután ahol közli, hogy már nem szeret.

- „Ha Te nem tudsz dönteni.. –nézett le rám -…akkor majd én döntök helyetted.

- Mit akarsz? –néztem a szemeibe, amiből semmit nem tudtam kiolvasni.

- Tudod –kezdte, miközben elengedett, és visszalépett az ablakhoz –én igazából nem szeretlek téged. Soha nem szerettelek.

- Nem. Ez nem lehet igaz –kerestem valamit rajta, ami azt mutatja, hogy nem mondott igazat, de nem találtam semmit.

- Pedig igaz. Eddig csak hazudtam neked, hogy az enyém legyél a döntő pillanatban, hogy mi a vámpírok nyerjenek. De úgy döntöttem itt az ideje a taktikaváltáshoz. A fekete király lépett, itt az ideje, hogy a fehér is ezt tegye.”

Gyűlölöm, azért amit tett, de valahol megértem. Egy nép élete sokkal fontosabb, mint az én életem. Mindig ezt mondtam annak, aki Tomról kérdezett. Egyszer, mikor Gabriel eljött meglátogatni elmondta, hogy Tom ezt nem gondolta komolyan, csak azért tette, mert meg akart védeni. Szegény Gab-ra nagyon csúnyán ráordítottam, hogy ha szeretett volna, nem így intézi a dolgokat. Ő megérette és többet nem is beszéltünk róla.

Merengésemből visszatérve az emelet felé vettem az irányt. Közben Hollyn gondolkoztam. Kicsit nehezen fogadta el, hogy Joe meghalt egy „autó balesetben”. Azt hiszem, hogy megszerette a gonosz farkast. Kicsit sajnálom Őt, de majd rendbe jön, ha találkozik egy másik férfival, aki gazdag.

 Egyesen a szobámba trappoltam, ahol nem kis meglepetés fogadott. Azok a gyönyörű fekete szemek csak úgy csillogtak, mikor bele néztem. Az arcán egy apró kisfiús mosoly ült. Örült valaminek. Talán annak, hogy újra láthat.  

- Mit keresel itt? –törtem rá rögtön, de a hangom egy kicsit megbicsaklott. Az arcáról rögtön eltűnt a mosoly.

- Téged –adta a könnyed választ, és felém lépett egyet.

- Megvagyok. Most már el is mehetsz –intettem az ablak felé.

- Nem, míg végig nem hallgatsz –ült le a földre, és összefonta a karjait a mellkasa előtt. Úgy nézett ki, mint egy durcás kisgyerek. Olyan aranyos, az én durcás vámpírom. Állj! Ezt nem gondolhatom.

- Kösz –mondta és visszatért az arcára a féloldalas mosolya.

- Mit? –néztem rá értetlenkedve. Nem igazán értettem, hogy mire gondolt.

- Arra, hogy kisgyereknek titulálsz.

- Mi van? –váltottam még hülyébb arckifejezésre.

- Miután ittam a véredből, elkaptam ezt a képességedet. Hogy hogyan, vagy miért azt nem tudom –vont vállat könnyedén.

- Aham. Na, miért jöttél? –álltam elé, és lenéztem rá.

- Elmagyarázni a dolgokat –állt fel, majd az ablakhoz sétált.

- Hallgatlak.

- Mikor azokat mondtam nem gondoltam komolyan. Azért mondtam, mert a helyzet így hozta, de beláttam, hogy hatalmas hibát követtem el.

- Értem –vontam vállat, mintha nem is érdekelne a dolog.

- Tudok mindenről. Gab elmondta –indult el felém, majd megfogta az állam, és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.

- Jó neked –vetettem oda foghegyről. Nem akartam elgyengülni, pedig már közel álltam hozzá.

- Magamat hibáztatom mindenért, ami veled történt –hajtotta le a fejét. –Én még mindig szeretlek Maya, és reménykedem, hogy egyszer meg tudsz nekem bocsátani –elengedett, majd elindult az ablak felé. Nem kellett sokat agyalnom azon, hogy mit is szeretnék. Elég volt az utolsó mondata ahhoz, hogy tudjam nem életek nélküle. Gyorsan döntöttem, és a karja után kaptam.

- Várj! Kérlek, ne hagyj magamra. Még egyszer ne! –sírtam el magam.

- Maya! Ne sírj, kérlek! Nem akarom, hogy miattam… -nem tudta fejezte be a mondatot, mert egy csókkal beléfojtottam a szót.

- Szeretlek! –mondtuk ki egyszerre.

Végre a helyére került minden. Én is ott lehetek, ahol a legnagyobb biztonságban érezem magam: Tom karjai közt.

5 évvel később:

Nagyon jól megvoltunk Tommal. Ez az öt év volt életem legjobb időszaka. Nem is kívánhattam volna jobbat a sok rossz után. Szerettük egymást és boldogok voltunk.

Épp egy nagy bejelentést szeretnék neki tenni, így egy romantikus vacsorával készültem. Izgultam, hogy mit is fog szólni. Hisz az utóbbi időben sokat titkolóztam előtte, és aggasztott, hogy Ő is ugyanezt csinálta velem.

- Szia Kicsim –hallottam meg a hangját a nappaliból. Gyorsan lezártam az elmém. Nem akartam, hogy idő előtt megtudja a titkot.

- Szia –kimentem a konyhából hozzá, és egy könnyed csókkal köszöntöttem.

- Szeretnék mondani valamit –lett egy kicsit görcsös a hangja. Meglepődtem, mert ezt nekem kellett volna mondanom.

- Hát mond –ráncoltam a homlokom.

- Szóval –megköszörülte a torkát, vett egy mély levegőt, majd folytatta –Maya, én nagyon szeretlek és tudom, hogy ez mindig így lesz. Ezért szeretném, ha hozzám jönnél –nyögte ki, majd fél térdre ereszkedett, és elővett egy csodaszép gyűrűt –Mit mondasz? Hozzám jössz feleségül? –megdöbbentem. Erre nem számítottam. Imádom Tomot és már sokat álmodoztam róla, hogy egyszer eljön ez a nap, így a választ már tudtam. Örömmel ugrottam a nyakába és elterültünk a padlón, közben folyamatosan azt kiabáltam, hogy igen, igen, igen.

- Nekem is mondanom kell valamit –pirultam el, miközben a gyűrűmet csodáltam az ujjamon.

- Igen? –nézett rám csodálkozva.

- Terhes vagyok- hadartam el.

- MI? De hát…hogyan? Kitől? –nézett rám értetlenkedve.

- Te hülye vagy? –néztem rá egy kicsit sértetten. –Gyerekünk lesz. A hogyanra szerintem tudod a választ és tőled –böktem a mellkasára.

- Apa leszek –nevetett fel felszabadultan. –El se hiszem. Lesz egy fiam –kacagott tovább és megcsókolt. –Szeretlek, szeretlek, szeretlek –kiabálta miközben felkapott és megpörgetett a levegőben.

- Én is téged. Nagyon-nagyon szeretlek! –csókoltam meg. –És boldog vagyok veletek –tettem a kezét a hasamra, hogy értse a többes számot.

- El se hiszed, hogy mennyire boldoggá tettél – láttam, hogy egy könnycsepp folyik végig az arcán. Óvatosan felemeltem a kezemet, és letöröltem az arcáról a kósza kis cseppet. – Örökre együtt maradunk. –mosolygott rám, miközben óvón átkarolt.

- Igen, még világ a világ…..

The End

Maya jegygyűrűje 

16.Fejezet

Sziasztok!

Megint csak bocsánatkéréssel tartozom. Nem fogok kifogásokat keresni, szerintem elég annyit mondanom, hogy 12.-es vagyok és itt azért megvan a napi követelmény. Plusz a hétvégeken sem értem rá :(
De most itt vagyok az utolsó résszel. :) Kíváncsi vagyok a véleményetekre! ;)
Ez az utolsó fejezet, már csak az epilógus van hátra. 

Kirakok egy szavazást, hogy legyen-e második évada a történetnek. Szavazzatok kérlek.

Jó olvasást! :D
Puszi:Nixypixy

16.Fejezet: Viszlát Tom...

Egy ideig nem mozdult, majd…

….rekedten megszólalt.

-Szeretlek –suttogta, majd beleharapott a csuklómba. Felszisszentem a fájdalomtól, de örültem, hogy elfogadta a véremet. Megkönnyebbültem, hogy életben marad. Most nem számított, hogy már nem szeret, vagy, hogy Ö is meg akar ölni. Most csak az számított, hogy felépüljön. Arra azért kíváncsi vagyok, hogy miért mondta, hogy szeret? Hiszen ez hazugság. Vagy nem?

Mikor úgy éreztem eleget ivott, elvettem a kezem a szájától.

- Azt hiszem ennyi elég lesz –néztem le a földre, mert nem akartam rá nézni.

-  Köszönöm- akarta még folytatni, de bele vágtam a szavába.

- Igazán nincs mit –mondtam, de még mindig nem néztem rá. –Verjük le a farkasokat - felálltam a földről, és ott hagytam. Nem akartam vele többet beszélni. El akartam felejteni. Végleg.

Bevetettem magam a harcolók tömegébe, ahol megdöbbenve vettem észre, hogy egyre több farkas áll a vámpírok oldalán. Alig akadt olyan kutyus, aki kitartott Adrian mellett.

Én is harcolni kezdtem, de nem akartam megölni senkit, ezért próbáltam csak megsebesíteni az ellenséget.  Az egyik vérfarkas sikeresen végig karmolta a vállamat. Csúnya egy seb lesz majd belőle.

A csata gyorsan véget ért, hiszen alig maradt legyőzendő ellenség. A vesztett fél csapataiból nem maradt semmi, vagy átálltak, vagy meghaltak. A gyávák pedig elmenekültek.

Nekem is ezt kellett volna tenni, hiszen még mindig nem tudtam, hogy a vámpírok is végezni akarnak velem, vagy ők a jó fiúk. Tom sok mindent megkavart bennem. Nem igazán volt elég az amit Gabriel mondott. Ezt mind a Herceg szájából akartam hallani.

Hirtelen két erős kart éreztem magam körül.  A hideg is kirázott tőle. Már akkor tudtam ki az, még mielőtt megszólalt volna.

- Maya –egyenesen a fülembe beszélt. –Mi ketten szépen lelépünk innen, és végre meghalsz.

- Nem –nem tudtam, honnan jött a bátorságom, hogy dacoljak vele, de ha nem akartam meghalni, ellenkeznem kellett.

- Mi? –kérdezte hitetlenkedve. Úgy tűnik ö is meglepődött, hogy nemet mondtam neki azok után, amit velem tett. Mától kezdve nem leszek senki lábtörölője. A magam ura leszek.

- Te fogsz meghalni –nem akartam megölni, a halált senki nem érdemi meg, de nem volt más választásom. Ha most nem végzek vele, akkor újra eljön értem, és ő fog megölni engem.

Az ujjaimat a tarkójára csúsztattam, és áramot vezettem belé. Lehettem volna kíméletesebb is, de elő jöttek az emlékeim és dühös lettem. Nem akartam leállni, nem tudtam leállni.

- Maya fejezd be! Már meghalt – húzott el a holttettől Tom.

- Megérdemelte –sírtam el magam.

- Mit tett? -megfogta az állam és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.

- Semmi olyat, ami téged érdekelne –ezzel a mondattal hátat fordítottam neki, és otthagytam. Ma már másodjára.

Nem tudtam, hogy most mi lesz. Nem tudtam, hogy hová menjek. Ekkor bevillant egy két héttel ezelőtti emlékkép.

- Szeretnéd látni az igazi szüleidet? –Gabriel mindig a legjobb pillanatokban tud közbeszólni.

- Szeretném, de csak holnap. Ezt a napot veled szeretném tölteni –néztem fel az engem ölelő srácra, aki megcsókolt.

Most már volt konkrét tervem. Meg kell keresnem Gabrielt, és megkérem, hogy vigyen el a szüleimhez. 

Végre találkozom velük. Lehunytam a szemem és rá gondoltam, majd mikor betájoltam oda teleportáltam hozzá.

- Gab –szólítottam meg.

- Maya –a hangja olyan volt, mintha egy mázsás súly esett volna le a szívéről. Nem sokat vacillált, rögtön a karjába zárt. Jól esett az ölelése, nem volt tolakodó, inkább barátias vagy testvériesnek nevezném. –Minden okés lesz. Nyugi. –motyogta a fülembe. Kicsit hátrébb léptem tőle, ki az öleléséből.

- Nem, semmi nem okés –kis gondolkodás után még hozzá tettem: - Legalább is körülöttem nem.

- Miért? –éretlenkedett a vámpír.

- Adrian megerőszakolt, Tom elhagyott… - nem folytattam, pedig a lista nem csak ebből a két pontból állt. Az emlékek miatt sírni kezdtem. Mostanában nagyon gyenge vagyok. Hol van már az erős és határozott Maya, aki voltam?

- Hé! Minden rendben lesz –ölelt át újra.

- Kérlek, vigyél el az igazi szüleimhez –zokogtam a vállába.

- Ok. Ha tényleg ezt akarod, akkor elviszek –kicsit eltolt magától, majd mélyen a szemembe nézett.

- Most ezt akarom –néztem határozottan rá. Gabriel nem kérdezett többet. Felvett az ölébe.

 Akkor megláttam Őt. Ott állt tőlünk húszlépésnyire és szomorúan nézett rám. Azt hittem akkor látom Tomot utoljára, így szabadjára engedtem az érzelmeimet. Kiengedtem a félelmem, a csalódottságomat, és a szerelmemet.  Láttam az arcán, mikor megérezte, hogy mit érzek. Láttam, ahogy az arcán átsuhannak az érzelmek. A harag, az önvád és végül a szerelem. Nem tudtam, hogy jól értelmeztem-e, de egy pillanatra melegség járta át a szívem.

- „Maya! Ne menj el!” –üzente, és elindult felénk.

- „Sajnálom!” –üzentem vissza, majd ránéztem Gabra aki vette az üzenetet és elsuhant.

Viszlát Tom….

15.Fejezet

Sziasztok!
Itt az újabb fejezet! :D
El kell mondanom, hogy már csak egy fejezet és az Epilógus van hátra és vége a történetnek. :(
Addig is olvassátok el a fejezetet! :D
Jó olvasást!
Puszi: Nixypixy

15.Fejezet: Mindenek a vége valaminek a kezdete

Adrian kiráncigált az ajtón, majd felmentünk a házba. Egymás után hagyták el a farkasok. Mi is így tettünk. Kocsiba szálltunk és elindultunk a számomra ismeretlen hely felé. Nagy meglepetésemre az erdő felé vettük az irányt. Nem féltem, pedig tudtam, hogy a végzetem felé autókázunk. Már nem volt bennem félelem, csak harag, ami elöntötte a teljes tudatomat.

Tíz perces kocsi út után megálltunk az erdő szélén és gyalog indultunk el egyre mélyebbre.

- Hová megyünk? –próbáltam választ kapni.

- A vesztőhelyedre… –nevetett rám.  Nem igazán értettem, hogy miért kell mindenen nevetnie –de előtte még megnézheted a vámpírod halálát –hogy ebben mi volt a vicces, azt szerintem még ő maga sem tudta.

Az út hátralévő részén nem szólaltam meg többet, de ő se kereste a társaságomat és ez így volt jó. Maga után rángatva vágtunk át az erdőn. Én egész végig azon gondolkodtam, hogy mi lenne jobb. Meghalni Adrian által, meghalni Tom által, vagy megszökni és bujkálni. De felmerült egy negyedik opció is. Miszerint szembe szállok mindenkivel, aki meg akar ölni.

Mivel Adrian azt mondta, hogy a vámpírok halálát akarja velem megnézetni, így arra a megállapításra jutottam, hogy elkezdődött a harc a két faj között. A gondolatomat megerősítette az egyre erősödő csata hangja.

Ahogy egyre közelebb kerültünk újra előjött a félelmem. Nem magamat féltettem, hanem Tomot, Gabrielt és Amandát. Tudtam, hogy Ők se mellettem állnak, de nekem Ők jelentik még mindig a biztonságot és a családot.

A fák közül kiérve egy nagy tisztáshoz értünk. Már a harcot is láttunk, nem csak a hangját.

Soha nem láttam még vérfarkat, de a látottak után már nem is akarok. Nagy szőrős teremtmények, akikben már semmi emberit nem lehet látni. Kutyaszerű pofájuk van, hatalmas állkapcsuk és nagyon hegyes fogaik. A karmaikról már nem is beszélve. Félelmetes egy lények.

A vámpírok viszont az ellentétei a kutyáknak. Ők emberien néznek ki, csak a vámpír foguk nőtt meg és a szemük színe változott meg sárgára. Gyorsak és erősek voltam, igaz, hogy a farkasok is, de sokszor a vámpír került ki győztesen egy-egy párharc során. Lehet, hogy a vámpírok ügyesebbek voltak, de a vérfarkasok többen voltak.

Volt valami furcsa a harcban, amire első ránézésre nem jöttem rá, majd miután nagyobb figyelmet szenteltem a csatának, mit a résztvevők elemzésén rájöttem. Néhány farkas a vámpírok oldalán harcolt, Julyval az élen. Morgást hallottam mellőlem, gondolom Adrian is látta a falkája árulását. Erre a tényre győzelemittasan elmosolyodtam. Végre nem a vérfarkas alfa nevet.

- Látod, még a saját falkád is ellened fordul –talán kár volt megszólalnom, de ezt akkor se hagyhattam ki. A válasz nem maradt el, kaptam egy öklöt az arcomba. Megtántorodtam, és éreztem, hogy felrepedt a szám. Nincs jó íze a véremnek.

- Adrian! –hallottam meg a számomra igen kedves hangot, vagyis azt a hangot, amit már nem akarok hallani.

- Tom! –nézett a vámpírra.  –Milyen jó újra látni. Te is így érzed Maya? –Tom felé fordította az arcom, de én nem néztem rá. Nem tudtam rá nézni. Ha meglátom, biztos, hogy elkezdek sírni és azt nem akarom.

- Mit csináltál vele te szemét? –ordibált Tom. Soha, egyszer sem hallottam még kiabálni.

- Csak játszottunk –hiába, hogy a falkája elárulta, újra elő jött a nevető énje. Közel hajolt hozzám, majd beleharapott a nyakamba. Beleremegtem az érintésébe, és elöntött az undor. Nem sokáig maradtam a karjaiban, mert ellökött magától és a földre estem. Adrian pedig neki ment Tomnak.

Adrian nem változott át olyan szőrős izévé, hanem emberi alakban esett neki. Tom nem hagyta magát, kihasználta a vámpírok gyorsaságát és Adrian háta mögé került, majd egy jó nagy rúgással elrepítette a farkast. Adrian nem adta fel, amint földet ért, már állt is fel.

- Adrian add fel, és engedd el Mayát! –hangzott az ismerős kérés. Az első látomásom eseményei elevenedtek meg előttem.

- Jaj Tom, ezt ugye te sem gondoltad komolyan? Miért engedném el azt a banyát? –gonoszan felnevetett, mint a látomásomba. Nem tudom mi okból, de elkezdtem Tom nevét kiabálni.

- Azért mert sz… -a mondat végét most se tudtam meg, egy hatalmas csattanás miatt. Hatalmas nagy port kavart bármi is volt az. Szinte semmit nem lehetett látni.

- Tom! –ordítottam majd köhögni kezdtem. Megpróbáltam újra kiáltani, de nem ment.

- Hé Maya! El ne ájulj itt nekem! –rázogatott Gabriel.

- Te fogsz megölni? –néztem rá elszántan.

- Mi? –vágott döbbent fejet –Dehogy. Azért vagyok itt, hogy segítsek. Mi nem akarunk bántani Maya –úgy magyarázott, mintha öt éves lennék.

- Rendben –tartottam oda neki a kezem, ami fél percen belül már szabad volt. –A karperecet is le tudod venni?

- Igen –mikor az is lekerült rólam, nagyon sok gondolat rohamozta meg az elmém. Becsuktam a szemem, és csak egyre koncentráltam.

- „Bárcsak elmondhatnám neki az igazat” –Tom gondolata kezdet elhalványulni.

- „Tom, kérlek, tarts ki!” –üzentem neki, majd betájoltam, hogy merre van és oda teleportáltam.

- Tom! –térdeltem le mellé. Nagyon rossz állapotban volt. Nem tudom, hogy mi történt vele, de valaki csúnyán elintézte. Több sebből is vérzett.

- Maya! –suttogta. Meg akarta simogatni az arcomat, de az önkéntes reflexeim miatt elhúzódtam. –Mit tett veled? –nézett rám döbbenten.

- Az nem lényeg –válaszoltam. –Te hogy vagy? –tereltem. Igaz, hogy a kérdés felesleges volt, elég csak ránézni.

- Nem túl fényesen –megengedett magának egy halvány mosolyt.

- Mit kell tennem, hogy jobban légy?

- Én…vért…kell…innom –már beszélni is alig tudott. Gyorsan mérlegeltem a helyzetet. Igaz, hogy Ö nem szeret, de én szeretem. Adok neki a véremből.

- Igyál belőlem – látszott rajta, hogy tiltakozni akar –Ez még nem veszélyes rám nézve –érveltem, majd az arcához emeltem a csuklóm. –Igyál már! –rivalltam rá. Egy ideig nem mozdult, majd…

Ahogy a farkasokat!

Ahogy egy vámpírt képzeltem!

  

14.Fejezet

Sziasztok!
Kész vagyok a részel! :D Igaz, hogy pár nap csúszással, de tegnap nagy örömömben elfelejtettem felrakni :D (Sebastian Vettel 4-szeres világbajnok lett!! :D Nagy gratula neki)
Most itt vagyok, és ezt a fejezetet szeretném a legjobb barátnőmnek ajánlani, akinek holnap lesz a születésnapja!! Happy Birthday Csöppségem!!    :D :D
Jó olvasást!
Puszi:Nixypixy

14.Fejezet: Fogságban

Maya:

Féltem egyedül. Féltem, ha valaki bejött. Féltem a cellámban. Minden apró neszre összerezzentem. Tudtam, hogy mi vár rám, csak azt nem, hogy mikor. Reméltem, hogy minél hamarabb. Nem akartam tovább félni. Nem akartam tovább RÁ gondolni. HA Adrian végez velem, már nem kell azon aggódnom, hogy kié lesz a hatalom.

Sokszor eszembe jut az álmom, vagy látomásom, amit akkor láttam, mikor Vele először voltam együtt. Nem igazán attól féltem, hogy beteljesül, hanem attól, hogy akkor már biztos leszek benne, hogy engem nem szeret senki. Magányra vagyok ítélve. Vajon Elis is ezt akarta, hogy magányosan haljak meg. Néha jó lenne, ha a papnő fejével gondolkozhatnék. Akkor talán le tudnék mondani Róla.

Szeretnék Vele lenni, de Ő nem szeret. Fájt és dühített egyszerre. Hogy mi? Magam se tudom. Tom árulása? Adrian gyilkos hajlama? A saját gyengeségem? Válaszom persze nincs. Kitől is kaptam volna?

Nem tudom, hogy mióta vagyok itt. Talán pár napja, vagy már egy hete. Fogalmam sincs. Kicsi volt a cellám, ablak nélküli. Csak egy villanykörte égett a plafonról lelógva. Az ajtón se láttam ki. Csak voltam ebben a fura megvilágításban időtől nem zavartatva.

Egyik nap, mikor July hozott nekem enni, megkérdeztem tőle, hogy milyen nap van. Azt mondta péntek. Vagyis már ötödik napja vagyok bezárva. Nem kicsit elszámoltam magam. Pár nap mi? Már majdnem egy hete itt vagyok. July többet nem szólt hozzám, rám se nézett. Miután nagy nehezen megettem az ételt egy szó nélkül távozott. Alig telhetett el két perc Adrian lépett be az ajtón.

Amíg itt voltam egyszer se látogatott meg. Nagyon megijedtem. Eljött az idő? Most fogok meghalni? Újra az álmom jutott eszembe. Adrian egyre csak közeledett, én pedig féltem. Iszonyatos félelem járt át. Az erőmet akartam használni, de rá kellett jönnöm, hogy a csodás karperectől, amit kaptam nem tudom. Hasonló volt az ereje, mint a nyakörvnek. Ez nem szívja el az életenergiámat, csak a boszis erőmet.

Adrian egyre közelebb ért hozzám. Csak vigyorgott és nem szólt semmit. Némajátékot játszott. Mikor elém ért felrángatott és vadul megcsókolt. Bele haraptam az ajkába, mire egy pofon volt a jussom.

 -Vadabb vagy, mint mikor jártunk –nevetett fel, majd újra megcsókolt.

Undorodtam minden csókjától, minden érintésétől. Nem is tudom, hogy régebben hogyan tudtam megcsókolni, megérinteni. El akartam lökni magamtól, de sokkal erősebb volt, mint én. Egyre vadabbul és követelőzve csókolt. Szinte szaggatta a számat, ezzel fájdalmat okozva, de nem törődött vele. Nagy nehezen sikerült ellöknöm magamtól, és egy nagyot is behúztam neki. Nagyon mérges lett. Ilyennek még soha nem láttam.

- Ezt nagyon nem kellett volna Maya! – vigyorgott rám, majd lendült a keze, ami az arcomon csattant. A hirtelen ütéstől megszédültem és neki estem a falnak. Nagyot koppant rajta a fejem, mikor oda kaptam éreztem, hogy vérzik a fejem, és szédülni is kezdtem. –Látod? Így jár, aki ellent mond nekem.

Felhúzott magához, majd újra a számra tapadt. Neki nyomott az ágynak, amitől hátra estem. Adrian rám feküdt, és a nyakamat kezdte el csókolgatni, harapdálni. Az ellenkezésnek nem volt semmi értelme. A sikításnak se lett volna nagy haszna. Itt senki nem segített volna rajtam. Mindenki Adrian ölebe volt…

oOo

Mikor Adrian felállt az ágyról nagyon elégedett volt magával.  Azt az önelégült vigyort semmivel se lehetne eltüntetni a képéről. Nagyon féltem még mindig. Nem tudom, hogy hogyan bírtam ki csöndben és sírás nélkül.

Tom jutott eszembe. Ő és az, amit tettek velem, hogy megaláztak. Mind a ketten azt tették velem, igaz, hogy más módszerekkel, de a lényeg ugyan az volt. A fájdalom. Adriantól jobban féltem, mint valaha. Ha egyszer képes volt AZT tenni, akkor máskor is megteheti.  

Felvettem a ruháimat, amit csak nagy sokára tudtam felhúzni. Remegett minden porcikám, de sírni még mindig nem sírtam. Egy könnycseppet se ejtettem. Hirtelen az ajtó felé kaptam a fejem. Hangokat hallottam odakintről.

- Te ennyire idióta vagy? –ez July. –Hogy tehetted ezt a legjobb barátnőmmel?

- Szerintem már nem az. Utál téged! –ebben az egyben igaza volt Adriannak. Ha a barátnőm lett volna nem engedte volna, hogy Adrian megtegye velem. Mellettem állt volna. Segített volna megszökni. Velem maradt volna.

Mikor hallottam, hogy elmennek, leültem az ágyra. Felhúztam a térdem és végre sírtam. Visszasírtam azt a két hetet, amit Tommal tölthettem, csak tudnám, hogy azok után, ahogy elbánt velem, miért kívánkozok vissza a karjaiba.  A válasz pofon egyszerű: még mindig szeretem. Azt az időd is vissza akartam kapni, mikor még voltak barátaim. Arra is rájöttem, hogy manapság nagyon sokat nyavalygok. Talán ezért hagytak egyedül? Ha igen, meg kell erősödnöm, és meg is fogok.

A könnyeim szép lassan elapadtak. Már nem éreztem semmit csak ürességet. Arra kaptam fel a fejem, mikor az ajtó kinyílt. July jött be hozzám. Sajnálkozva nézett rám. Én nem kértem belőle, ezért elhajtottam.  

- Sajnálom Maya –nézett rám meggyötörten.

- Nem hiszek neked –néztem rá gyűlölettel. –Takarodj innen! –egyszer becsapott, másodjára is megteheti.

Az alvás se hozott nyugalmat. Ha elaludtam rémálmok gyötörtek. Ezért csak feküdtem az ágyon, és a mennyezetet kémlelte. Nem tartott sokáig ez a pillanat. Újabb látogatóm akadt. Ma már másodjára tisztel meg vele, hogy meglátogat. Adrian rontott be az ajtón.

- Na banyus? Készen állsz a végzeted beteljesítésére? – mikor ránéztem esett le még egy dolog. Nekem ma van a születésnapom. Hát boldog születésnapot nekem. 

Az ötödik díjam!

Köszönöm Bia Joy!! 

Szabályok:
1. Ha megkaptad a díjat, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható képet!
2. Őszintén válaszolj a kérdésekre!
3. Összesen öt személynek kell továbbküldened!
4. Ezt egytől-egyig át kell másolnod a lapodra, kivéve a válaszokat!
5. A díjat visszafelé nem lehet adni!

Válaszaim:
1. Mi a keresztneved, és hogyan becéznek?
2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?
3. Félsz a sötétben?
4. Szerelmes vagy valakibe?
5. Mi volt a legcikisebb dolog, ami eddigi életedben történt veled?
6. Gondolatban öltél már meg valakit?
7. Szerinted a péntek 13 szerencsét vagy szerencsétlenséget jelent?
8. Van olyan dolog, amit a szüleidnek sem árultál el?
9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?
10. Kiskorodban sírtál amikor szurit kaptál?
11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?
12. Szoktál álmodozni?
13. Járnál Chase Crawforddal?
14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány? Nevük?
15. Adni vagy kapni jobb?
16. Titkom?
17. Bakancslista.

A válaszaimat megtudjátok az előző díjamnál! :D

Küldöm:

Ildikó Jobb

Sun :)

Csöppség

Szily

Maya

13.Fejezet

Sziasztok!
Végre időben hoztam a fejezetet! :D Nem akarok sokat rizsázni, de örülök, hogy végre időben elkészültem vele!
És örülök, hogy túl vagyunk a 4000 megjelenítésen is! :D Pluszba még egyszer köszönöm Biának a fejlécet!!
Jó olvasását! :D
Puszi: Nixypixy

13.Fejezet: A telefonhívás

Tom:

Semmi nem jutott az eszembe. Teljesen kiégtem. Ez nem történhetett meg. Az én hülyeségem miatt megy el. Ez lehetetlen. Olyanokat mondtam neki, amit nem kellett volna. Szeretem Őt és mégis durván bántam vele. Megbántottam az a személyt, akit a világon mindennél jobban szeretek. Mindezt miért? Azért, hogy bebizonyítsam, hogy a vámpírok jobbak, mint a farkasok, hogy mi állunk a fehér oldalon, hogy lássák, annyira szeretem Mayát, hogy képes vagyok elengedni. De nem ilyen áron. Nem úgy, hogy elmegy. Ha itt maradt volna, akkor… Akkor nem tudom mit tettem volna. Talán most nem sajnálnám magam, hanem nála lennék, és könyörögnék neki, hogy visszafogadjon. Ő pedig nagy nehezen, de megbocsátana, és együtt lennénk.

De ez csak egy álom. Maya szavaiból az jön ki, hogy soha többé nem akar visszajönni, és velem se akar találkozni, amit meg értek. Én se akarnék magammal találkozni.  Hogy lehetek én a jó, ha én viselkedem úgy, mint egy idióta.

Tényleg én álok a jó oldalon? És ki dönti el, hogy mi, ki a rossz? Elis? Nem hiszem. Ő csak egy papnő, aki nem tudott időben dönteni, és játszott az emberekkel, az átkokkal. Akkor még is ki mondja meg, hogy amit csinálunk jó vagy rossz? A sakktáblán könnyű megmondani, hogy melyik a jó lépés, de ez a valóság, ahol a fehér király elesőben van, a fekete pedig előre tőr.

- Még is mi a fenét mondtál neki? –támadt nekem Gabriel. Furcsa őt mérgesnek látni. Általában olyan, mint én. Csendes, nyugodt, és mindig kivárja a legjobb alkalmat.

- Azt, hogy nem szeretem –néztem a szemébe, ahol a csalódottságot láttam.

- Te hülye vagy? –kérdezték tökéletesen egyszerre Amandával.

- Még is mi történt? –vette át a szót Am.

- Joe megfenyegette, ha nem szakít velem, akkor Te –böktem a lányra –és a családja meghal. Nem kockáztathattam –teljes sokkban álltak előttem. Szóhoz is alig jutottak. Végül Gabriel összekapta magát.

- Miért nem szóltál? Nem kell mindent egyedül intézned Bátyám –nézett rám, majd a vállamra rakta a kezét, és megszorította, jelezve, hogy mellettem áll.

- Eddig mindent egyedül csináltam –raktam kezem az övére –Nem akartam segítséget kérni. Nem akartam, hogy gyengének lássatok. Hogyan legyek egyszer jó király, ha egy ilyen feladatot se tudok egyedül megoldani? –soha senkinek nem beszéltem még ezekről az érzéseimről. Jó a viszonyunk az öcsémmel, de ilyen mélyreható beszélgetésben soha nem vettem még részt. Mindent meg szoktam vele beszélni, de csak akkor mikor már befejeztem az adott feladatot, de az érzéseimről nem szoktam beszélni, se neki, se senki másnak.

- Tom, mi azért vagyunk, hogy megoszd velünk a problémáidat. Jó király pedig akkor leszel, ha tanácsokat kérsz másoktól, ha megbízol másokban. Nem kell mindent egyedül elintézned. Bátyó, szeretünk téged, és bízunk benned, tedd te is ezt. –meghatottak a szavai. Nem érdekel, hogy mennyire nem illett hozzám, megöleltem a testvéremet. Tudtam, hogy rá tényleg számíthatok.

- Köszönöm Öcsém –távolodtam el tőle.

- Engem már meg se ölelsz? –durcázott Amanda.

- De igen Húgom –mosolyogtam rá, majd őt is megöleltem. Nagyon jó esett nekem, hogy mellettem állnak, azok után is amit Mayával tettem.

A pillanatnyi boldogságomnak a telefonom csörgése térített magához. Mikor elővettem a készüléket nem kicsit döbbentem le. A kijelzőn Maya neve virított. Azt hittem azok után, amit tettem telefonon se akar velem beszélni. Furcsa volt, mert semmilyen érzelmez nem éreztem. Ez hogy lehetséges?

- Maya? –vettem fel a telefont.

- Nem talált barátom –nevetett fel a hívó.

- Adrian? –nem érettem az egészet. Mégis mi történt?

- Személyesen vérszívó –még mindig rajtam nevetett, ami már kezdett nagyon irritálni.

- Miért van nálad Maya telefonja? –lett ingerült a hangom.

- Ó, nem csak az van nálam, hanem Ő maga is –gúnyolódott.

- Mi? –nem, ilyen nincs. Ez képtelenség.

- Jól hallottad. Egy hét múlva újra láthatod. Gondolom, mondanom se kell, hogy mi lesz akkor igaz? –kérdezte.

- Nem, jól emlékszem rá –morogtam a készülékbe.

- Akkor egy hét múlva. Ja, és feketét vegyél fel, hiszen haláli lesz a találkozásod Mayával –röhögött fel, majd lerakta a telefont. Nagyon dühös lettem. Tudtam, hogyha Adriannál van Maya, akkor biztos a halála. Az egész az én hibám. Egy idióta önző vámpír vagyok.

- Mi történt? –kérdezte Gab?

- Adriannál van Maya –közöltem velük, miközben a falhoz vágtam egy párnát.

- Az nagyon nem jó –mondta Amanda, miközben a könnyeit törölgette. Tudtam, hogy mit él át. Legszívesebben tomboltam volna. Törni-zúzni van kedvem, de nem tehettem meg, itt nem.

- Hát nem- morrantam fel, majd kiugrottam az ablakon, és bevetettem magam az erdőbe, ahol tombolni kezdtem.

Vissza akartam kapni Mayát. Azt akartam, hogy újra velem legyen. Azt akartam, hogy minden olyan legyen, mint tegnap reggel. Újra a karjaimban akartam tudni. Szeretni akartam, ölelni, csókolni, és elfelejteni minden rosszat.

De az a hülye bolhás dög magával vitte. Bármit megtehet vele, lehet, hogy már csinált is vele valamit. Megölni még nem fogja, ezt tudom. Meg kell várnia, hogy ez a hét leteljen. Meg kell várnia, hogy Maya 18 éves legyen, különben nem fog teljesülni a jóslat.Van egy hetem, hogy kitaláljam, hogyan szabadíthatnám ki Mayát, vagy hogyan győzhetném le Adriant.

A fehér király új erőre kapott, a fekete király az árnyákban húzza meg magát. Vajon sikerül a fényt bejutatni az árnyékba, és kiirtani az örök sötétséget? Ha a fehér elbukik a fekete fog győzni, és akkor nem csak Maya fog meghalni, hanem minden vámpír, és a többi misztikus lény a vérfarkasok hatalma alá kerül.

Ezt nem hagyhatom, ki kell találnom valamit…. Nem találnunk valamit. Gabrielnek, Amandának és nekem.

12.Fejezet

Sziasztok!
Tudom, hogy rég volt fejezet, de nem igazán értem rá, hogy begépeljem a következőt! Remélem nem haragszotok rám!
Ígérem, hogy megpróbálom a 13. fejezetet hamarabb hozni!
Jó olvasást! :D
Puszi: Nixypixy

12.Fejezet: Tom bűntudata

Sokat gondolkoztam a dolgokon a szobámban, de helyes megoldást nem nagyon találtam. Nem egyszer fel akartam hívni Amandát, hogy tanácsot kérjek tőle, de a végén mindig letettem a telefont, hisz nem tudhattam, hogy Ő is meg akar-e ölni, ahogy Adrian vagy éppen Ő.

A döntésem végül megszületett. Elköltözöm a nagyszüleimhez. Talán ott ékében élhetek és nem fog utánam jönni senki, vagy az lesz az első hely ahol keresni fognak.

Mikor közöltem anyámmal a döntésem nagyon kiakadt, de nem azért, mert elmegyek, hanem hogy ki fog ezen túl főzni és takarítani. Mondhatom, rendes egy anyám van. A szíve mélyén azért örül, hogy elmegyek.  Nem problémázott sokáig, mert megjelent Joe, akiből csak úgy áradt az elégedettség. Örülhet Ő is meg a bolhás falkája is… elérték, amit akartak.

Miután anyám elpanaszolta Bolhásnak, hogy elmegyek, fogtam magam felmentem a szobámba és összepakoltam a cuccaim egy kicsi bőröndbe. Nem akartam sok dolgot magammal vinni, majd később visszajövök értük, már ha lesz olyan, hogy később.

Indulás előtt, még írtam egy levelet Amandának, amit út közben bedobtam hozzájuk, majd fojtattam az utam a buszmegálló felé. Nem siettem, lassú léptekkel haladtam, pedig a busz bármelyik pillanatban beérhet. Nem tudtam, hogy miért megyek ilyen lassan. Talán vártam. Vártam, hogy megállítson valaki.  Azt akartam, hogy utánam jöjjön, és hogy elmondja, csak viccelt és még mindig szeret, de nem állított meg. Nem Ő volt, aki utamba került, hanem egészen más valaki, vagyis valakik.

Adrian és Joe volt mögöttem. Hallottam a gondolataikat. El kellett volna, futnom amilyen gyorsan csak tudok, de helyette megálltam.

- Maya –szólt utánam gúnyosan az alfa.

- Sziasztok –köszöntem, de még mindig nem fordultam meg.

- Hová ilyen sietősen? –lépett elém.

- Költözöm –közöltem vele, majd egy hírtelen ötlettől vezérelve újra útnak indultam.

- Az jó, és tudom is, hogy hova… –vigyorgott a képembe.

- De jó neked –vágtam a szavába.

- Hozzám –fejezte be a mondatot. Kicsit összezavarodtam, hogy költözhetnék hozzá, mikor ellenségek vagyunk, és meg akar ölni.

- Tessék? –fordultam felé, majd mikor a szemébe néztem rájöttem hogyan is értette azt, hogy hozzá költözöm. El akart rabolni.Kérdésemre választ már nem kaptam, mert valaki –feltételezem, hogy Joe –leütött és elsötétült előttem minden.

Most végre véget ér a szenvedésem. Adrian beteljesíti a jóslatot és Ő lesz a misztikus világ Ura. Nekem már nem kell látnom, hogy mi lesz a világból. Nekem már úgy is mindegy. Elért a VÉGZETEM!

Tom:

Szomorú voltam. Szerettem és szeretem Mayát, de nem kockáztathattam a családja és az unokatesóm életét. Ha nem tettem volna meg biztos, hogy Adrian lépett volna. Az első áldozata Holly lett volna, majd Amanda, és ha eljut, odáig akkor a Boszorkány Királyi családjával is végzett volna. A játszmát Ő nyerte volna.

Éreztem Mayát. Félt és csalódott volt. Fájt így látnom Őt. Igen látnom. Este beszöktem hozzá és az arca álmában is meggyötört volt. Remélem, ha ennek az egésznek vége megfog nekem bocsájtani, és újra együtt leszünk. Bíztam benne.

Reggel ragyogó napsütésre ébredtem. Rossz volt, mert ez is csak Maya mosolyára emlékeztetett. Az ágyamon feküdtem és éreztem az illatát, ami a párnámból jött. Hiányzott a karjaik közül.

A délelőtt többi részén is pocsékul éreztem magam. Próbáltam Maya érzéseire összpontosítani. Megdöbbentett, amit ott „találtam”. Az egész lényéből sugárzott a határozottság és a szomorúság, majd hirtelen eltűnt minden. Az ilyen akkor fordul elő, ha elalszik, vagy ha elájul. Kíváncsi vagyok, melyik lehet.

Merengésemből Amanda és Gabriel hozott vissza, a nagy belépőjükkel. Mind a ketten berobbantak a szobámba, dühös arckifejezéssel.

- Tom, ezt olvasd el –dugott a képem elé egy papírlapot Am.

- Mi ez?- kérdeztem, mikor széthajtottam.

- Maya írta –kapcsolódott be Gab is a beszélgetésbe, mikor Amandától csak egy dühös pillantást kaptam.  Nagyokat pislogtam a kijelentésére, majd mohón falni kezdtem a sorokat.

Drága Amanda!

Nem tudom, hogy te hogyan is állsz hozzám, de úgy érzem, benned TALÁN még megbízhatok! Így kötelességemnek érzem, hogy elbúcsúzzak tőled.
Te és July vagytok/voltatok a legjobb barátaim. Boldog voltam, hogy annak tudhattalak benneteket, de mindennek vége. Nem bírok tovább itt maradni, ezért elmegyek. Sok volt nekem ez így egyszerre a vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok, és a végzetem! Mindent el akarok felejteni. Főleg Tomot. Nem tudom, hogy Te tudtad-e, hogy csak játszott velem? Ha igen, akkor miért nem mondtad meg? Miért így kellett megtudnom, hogy a srác, akit szeretek csak játszott velem? Dühös vagyok rá, hogy hazudott és kihasznált, de ennek ellenére még mindig szeretem.

Elmegyek Amanda, és lehetőleg soha nem fogok visszajönni ide. Hiányozni fog mindenki. Te és a beszélgetéseink, Gabriel és a rossz időzítései, és még anyám is a parancsolgatásaival.
Szeretlek titeket, és remélem, hogy egyszer a távoli jövőben még találkozunk, remélem, hogy barátként és nem ellenégként.

Legjobb barátnőd:

Maya

11.Fejezet

Sziasztok!
Végre összeszedtem magam, és begépeltem a következő fejezetet! :)
Köszönöm szépen, hogy türelmesek vagytok! :)
És köszönöm az előző fejezetekhez kapott kommenteket. :) Nagyon sokat jelenek nekem!
Jó olvasást! :D
Puszi: Nixypixy 

11.Fejezet: Miért maradok mindig egyedül?

Nem érettem semmit. Kétségbe voltam esve. Féltem és aggódtam. Miért akar Joe vagy akár Adrian eltávolítani Tom közeléből? Mondjuk ez hülye kérés volt, egyértelmű, hogy a hatalom miatt.

Minden annyira egyszerű volt még a nyár elején. Volt két nagyon jó barátnőm és egy pasim. Mondjuk, most sincs okom panaszra, Tom egyszerűen csodálatos, és Amandát is szeretem. Pluszba kaptam egy nagyon aranyos Gabrielt is.  

Viszont van árny oldala is ennek a boldogságnak. Az igazi szüleimet nem ismerem, July már nem a barátom, és egy csomó vérfarkas az életemet akarja. Az élet csodaszép, főleg, ha az enyémről van szó.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy két kar fonódik a derekam köré.

- Maya, minden rendben? –hallottam meg a kézhez tartozó hangot is.

- Persze –próbáltam mosolyogni. Nem akartam, hogy Tom tudja, hogy mi zaklatott fel ennyire.

- Az érzéseid nem ezt mutatják –szorított még jobban magához.

- Oké, igazad van. Tényleg van valami… -nem akarom elmondani.

- Akkor? –nézett le rám ragyogó, de aggódó szemeivel.

Nagy sóhaj után elmeséltem mindent, ami az után történt, hogy elment. Hihetetlen, hogy az még csak egy órája történt.

Miután mindent elmondtam, nagy csend állt be közöttünk. Semelyikünk sem szólalt meg. Tom az ablak mellett állt és az eget nézte, igen elmélyült arccal. Én az ágyamon ültem és a könnyeimmel küszködtem. Nem akartam sírni, erősnek akartam látszani Tom előtt. Viszont fájt, hogy nem volt mellettem. Egy szobában voltunk, mégis kiló méterekre egymástól.

- Hogy döntöttél? –nézett hátra rám, kifürkészhetetlen arccal.

- Nem tudom, hogy mit kéne tennem –tártam szét a karjaimat. –Szeretlek téged, és nem akarlak elveszíteni, de ott van Am és a szüleim –oda mentem hozzá és átöleltem. Ő nagyon szorosan zárt a karjaiba. Kicsit megijedtem tőle. Ugye nem búcsúzkodni akar?

- Ha Te nem tudsz dönteni.. –nézett le rám -…akkor majd én döntök helyetted.

- Mit akarsz? –néztem a szemeibe, amiből semmit nem tudtam kiolvasni.

- Tudod –kezdte, miközben elengedett, és visszalépett az ablakhoz –én igazából nem szeretlek téged. Soha nem szerettelek.

- Nem. Ez nem lehet igaz –kerestem valamit rajta, ami azt mutatja, hogy nem mondott igazat, de nem találtam semmit.

- Pedig igaz. Eddig csak hazudtam neked, hogy az enyém legyél a döntő pillanatban, hogy mi a vámpírok nyerjenek. De úgy döntöttem itt az ideje a taktikaváltáshoz. A fekete király lépett, itt az ideje, hogy a fehér is ezt tegye.

Megdöbbentem. Ő is hazudott nekem, mint Adrian? Amanda és Gabriel is benne van? Mindenki hazudott neked? Hát már senkinek nem kellek? Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Miért nem lehetek boldog, mint a normális emberek? Miért nem lehetek NORMÁLIS? A válasz egyszerű: A végzetem miatt, Elis miatt. A sok információ é a buta gondolataim miatt elájultam.

Megint látomásom volt, de nem akármien. Egy dátum jelem meg előttem.  A születésnapom dátuma, ami egy hét múlva lesz. A dátum után megint egy csatajelenet játszódott le. Ugyanaz, mit eddig bármikor.  Megrémültem a látottaktól, mindenki meghalt, aki valaha is fontos volt számomra.

Mikor magamhoz tértem az ágyamon feküdtem és Tom már nem volt a szobában. Nagyon magányosnak éreztem magam. Féltem és szomorú voltam. Hiányzott Tom, de csalódott voltam vele kapcsolatban. Átvert, és ez nagyon fáj, jobban, mint July „árulása”, pedig Tomot nem olyan rég óta ismerem.

Talán ha pár hete nem jövök vissza a nagyiéktól talán ez a sok rossz nem történt volna meg. Nem fájna Tom mesterkedése. Nem szerettem volna bele, és most nem készülnék sírni.

A megoldás egyszerű, vissza megyek. Nem gyógyír az összes problémámra, de talán megérem a tizennyolcat és egy idő után elfelejtem Tomot is.

Felejteni akartam. Felejteni mindent, ami ebben a városban történt.

El akartam felejteni, hogy az Holly nem is az anyám…

…hogy az igazi szüleimet soha nem láttam…

…hogy léteznek természetfeletti lények…

…hogy boszorkány vagyok…

…hogy a volt pasim meg akar ölni…

…hogy a barátaim átvertek…

…hogy ismerem Joe-t…

…hogy valaha meg akartam tudni, miért is létezem…

…hogy szerelmes lettem…

…hogy megismertem Tomot…

…hogy mekkora fájdalmat okozott azzal, amit mondott.

Bárcsak soha nem nyitottam volna ki az ajtót azon a napon. Ha tudtam volna, anyámnak nemet mondani talán nem itt tartanánk. Lehet, hogy már megölt volna Adrian, vagy maga Tom.

Mit kell még elszenvednem ahhoz, hogy végre boldog legyek?

Miért maradok mindig egyedül?

Hír

Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy már egy hete nem hoztam frisst! :(
Ígérem, hogy a következő héten hozni fogom!
A fejezeteket illetően sokszor fog előfordulni csúszás, de igyekszem azokat pótolni.
Még egyszer bocsánat!
Puszi: Nixypixy

A blog 4. díja

Köszönöm a díjat Vacak! 

Szabályok:
001. Ha megkaptad a díjat, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható képet!
002.Őszintén válaszolj a kérdésekre!
003. Összesen öt személynek kell továbbküldened!
004. Ezt egytől-egyig át kell másolnod a lapodra, kivéve a válaszokat!
005. A díjat visszafelé nem lehet adni!

Kérdések és válaszok:
1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek?

Nikolett, becenevekből sok van, de a legjobb barátnőm Nyanyának szólít

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?

Nem szoktam dalokon sírni

3. Félsz a sötétben?

Néha

4. Szerelmes vagy valakibe?

Igen
5. Mi volt a legcikisebb dolog, ami eddigi életedben történt veled?

Hát nem igazán akarom elmesélni :D
6. Gondolatban öltél már meg valakit?

Ez egy jó kérdést, máskor azt kell feltenni, hogy ki az aki még nem
7. Szerinted a péntek 13 szerencsét vagy szerencsétlenséget jelent?.

Nekem ugyanolyan nap mint a többi, de sokaknak szerencsétlen
8. Van olyan dolog, amit a szüleidnek sem árultál el?

Van, és lesz is
9.Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?

Nem, felvállalom a zenei ízlésem
10. Kiskorodban sírtál, amikor szurit kaptál?

Nem
11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?

Sok mindent
12.Szoktál álmodozni?

Igen
12. Járnál Chase Crawforddal?

Nem hiszem
13. Hány gyereket szeretnél? Fiú/Lány neveik?

Legalább kettőt és fiút, neveket nem tudok 
14.Adni vagy kapni jobb?

Adni, de azért kapni is, Erre nincs egyértelmű válasz
15. Titkom?

Ez TOP SECRET!
16. Bakancslista?

Nekem nincs

Akiknek küldöm:

Silver Lady

Yesaya 

Csöppség 

Smile 

Maya

10.Fejezet

Sziasztok!
Péntek van és egyben új rész is! Ez olyan átkötő jellegű. A következőben már beindulnak az események.
Ezt a fejezetet anett knyeskó-nak ajánlom, aki már nagyon várta a következő részt!! :D
Következő rész következő pénteken!
Jó olvasást!
Puszi: Nixypixy

10.Fejezet: Joe

Nagyon megijedtem. Nem tudtam, hogy ki az, de abban biztos voltam, hogy anyámmal van. Értetlen voltam azzal kapcsolatban, hogy miért gondol annyit rám?  Talán anya be akar neki mutatni, vagy ismer már valahonnan? Esetleg köze van a Végzetemhez? Az is lehet, hogy már kezdek paranoiás lenni.

Nem akarta a véletlenre bízni a sorsomat, így tudatnom kellett valahogy Tomnak, hogy mi is a helyzet. Az igazság az volt, hogy féltem lemenni egyedül. Nem tudom, hogy épp merre van, de „elküldtem” neki egy üzenetet.

- „Tom! Kérlek, gyere á! Az ablakon keresztül” –a végét direkt raktam oda. Ki tudja, lehet, hogy ismeri az a pasit odalenn anyámmal.

- Gyere már le Maya! Tudom, hogy itthon vagy! –ordibált megint anyám.

- Egy pillanat –nem tudtam milyen kifogást találjak ki, így kimondtam az első dolgot, ami eszembe jutott –Épp nem vagyok egyedül –csak remélni tudtam, hogy Tom megkapta az üzenetemet.

Vártam, és próbáltam összeszedni magam. Nem tudom, hogy meddig vártam, de egyszer csak Tom ugrott be az ablakon, ezzel egy kicsit megijesztve.

-Bocsi, hogy csak most jöttem, de nem voltam a városban –csókolt meg.

Nem kicsit lepődtem meg. Gondolni se mertem rá, hogy milyen messzire el tudom küldeni a gondolataimat. Vajon mekkora hatósugara van ennek az egésznek?

-Maya! Gyere már!  - egyre közelebbről jött a hangja, ami annyit tesz, hogy anyám megunta a várakozást.

-Tom, azért hívtalak, mert van itt valaki –kezdtem el hadarni. –Folyton rám gondol, viszont a hangját nem ismerem.

-Lemegyek veled –nézett rám határozottan. Miután megfogtam a kezét elindultunk lefelé.

Furcsa volt, hogy anyám nem jött velünk szembe, de most ez nem tudott érdekelni. A konyhába érve csak egy pasast találtunk, akire Tom hirtelen elkezdett morogni. Nem értettem az egészet. Hol van anyám? Ki ez a férfi? Tom mióta morog idegenekre? Egyszerűen nem tudtam semmit. Vagyis egy valamit igen: ma se látom az igazi szüleimet.

-Te mit keresel itt? –sziszegte Tom.

-Te vagy a vámpírherceg, ha nem tévedek –szólalt meg az ismeretlen. Barna haja és barna szeme volt, ha tippelnem kéne úgy harminchat éves lehetett. A borostája egy kicsit öregített rajta. Mivel Tom ismeri, azon se lepődnék meg, ha már száz éves lenne.

- Nem tévedsz –hagyta rá Hercegem.  –Te pedig az alpha csicskása.

-Remekül tájékozódik úrfi –mosolygott gúnyosan Tomra, majd rám nézett. –A nevem Joe –hajolt meg. Egy szót sem tudtam kinyögni.

-Elég lesz –nézett rá Szerelmem haragosan. –Miért jöttél ide? –tette fel az engem is foglalkoztató kérdést.

-És hol van anyám? –találtam meg végre a hangomat.

-Holly elugrott a boltba, azt mondta, hogy nemsokára jön –nézett rám. –És, hogy a Herceg kérdésére is válaszoljak: azért, hogy a barátnőm bemutasson a lányának –kacsintott rám, amitől kirázott a hideg.

-Te az anyámmal jársz? –fogtam fel a mondani valóját.

-Gratulálok kisasszony. Úgy látom, van olyan okos, mint a herceged –gúnyolódott. Látszott a mellettem állón, hogy nem kell sok és neki megy Joe-nak.  Megfogtam a kezét hátha lenyugszik egy kicsit.

-„ Nem éri meg” –üzentem neki. Mikor megértette a mondani valómat, anyám lépett be a konyhába két tele tömött papírzacskóval.

-Á , végre lejöttél kisasszony –lépett a pulthoz, majd oda ment Joe-hoz és megcsókolta. Ezt azért nem akartam látni. –Látom már megismerkedtetek.

-Igen, meg –néztem anyámra.

-Remek, akkor gondolom nem baj, ha Joe ide költözik –jelentette ki anyám a legnagyobb természetességgel.

-„Nekem ez nem tetszik” –folytattam a gondolatbeli kommunikálást.

-„Nekem se” –adott igazat előbbi kijelentésemre.

-Nos –szólalt meg újra anyám. –Ki a te barátod?

-Ő Tom a szomszédból, és egyben a szerelmem.

-Értem –bólogatott –Maradsz vacsorára? –nézett rá, miközben a vérfarkast ölelgette.

-Köszönöm, de nem –utasította vissza. –Nekem most mennem kell –köszönt el, én pedig utána menetem.

-„Visszajössz?” –tudakoltam az ajtóban.

-„Tudod, hogy igen, de ez meg kell beszélnem Gab-el. Amint tudok jövök, nem szívesen hagylak itt Ezzel.”

-Szeretlek –suttogtam.

-Én is szeretlek –majd megcsókolt. Ez a csókunk villámsebességgel ért véget. –Megráztál –nevezett fel.

- Tudom –pislogtam fel rá.

-Na jó, tényleg megyek –adott még egy puszit a homlokomra, majd elhagyta a házat.  Becsuktam az ajtót, majd a szobámba mentem, ahol nem várt meglepetés fogadott.

- Végre itt a boszi –szólalt meg Joe.

-Ja –flegmáskodtam vele. –Ha megkérlek, rá elhagyod a szobámat?

-Nem –hangzott az egyértelmű válasz. Valahogy sejtettem, hogy ezt fogja mondani.

-Akkor elmondhatnád miért is vagy itt? –tettem fel egy újabb kérdést.

-Okos és kíváncsi is. Ez tetszik –nevetett fel. –Rendben, elmondom –lett komoly a hangja. –Azt akarom, hogy szakíts a barátoddal. Ha nem teszed, akkor Holly és a vámpír barátnőd issza meg a levét. De lehet, hogy meglátogatjuk a szüleidet is. Ki tudja? A sorsuk a Te kezedben van –közölte, majd kiment a szobámból.

MI VAN? Nem, ilyet nem kérhet tőlem. Nem, ez lehetetlen!

9.Fejezet

Sziasztok!
Újra itt egy új fejezettel! Remélem tetszeni fog! :D
Mivel holnap lesz a szülinapom ezért úgy gondoltam, hogy nem húzom tovább az időt és felteszem a következő fejezetet. ;)
Ez a fejezetet az én legjobb barátnőmnek ajánlom Csöppségnek, hiszen ő rágta a fülem a "Mikor lesz friss?"-kérdéseivel. Nos itt vagyok és jövő héten megint leszek :D
Jó olvasást!
Puszi: Nixypixy

9.Fejezet: Mert minden jó után jönnie kell valami rossznak  

A szobájába érve rakott le. Neki döntött az ajtónak és mohón tapadta a számra. Az egyik kezem a hajában barangol, míg a másik a hátán szántott végig. Ő közben a kezét lecsúsztatta az oldalam mentén a csípőmhöz, és erősen szorította. Imádtam, ahogy magához vont. Látszódott minden mozdulatán hogy akar engem, és hogy szeret.

Éreztem, hogy levegőhiányban szenvedek, de nem akartam szólni, ahhoz túlságosan is jó volt, amit a nyelvével művelt. Talán Ő is észrevette, hogy egyre szaporábban emelkedik a mellkasom, mert áttért a nyakam csókolgatására. Úgy éreztem, mintha tűzben égnék. Egyre jobban vágytam rá.  A szívem majd kiugrott a helyéről olyan erősen vert, miközben Tom hol simogatott, hol csókolt. Én se akartam lemaradni, ezért a pólója után nyúltam, és nagy nehezen lerángattam róla, hiszen nem nagyon akart elszakadni a számtól. A sikeres hadművelet után nyíltan csorgathattam a nyálam a kidolgozott felsőtestére. Egyszerűen tökéletes volt. Jobb szó akkor nem jutott eszembe. El se hittem, hogy ez a jóképű vámpír pasi az enyém. Tom visszatért a szám kényeztetéséhez, én meg a hajánál fogva húztam még közelebb magamhoz. A kezei sem tétlenkedtek, hol a combomon zongoráztak, hol a felsőm alatt bújtak el. Élveztem, amit velem tesz. Nem akartam adósa lenni, ezért a szépen kidolgozott mellkasára csúsztattam a kezem és járattam végig azokat.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy nem ér már semmihez a hátam, és hogy Vámpírom megint felemel. Hirtelen pottyantam le az ágyra és egy halk sikkantással jeleztem neki nemtetszésemet. Éreztem, hogy belekuncog a csókunkba.

- Ez nem volt vicces – jegyeztem meg két csók között.

- De igen Szerelmem az volt –hallgatatott el egy újabb csókkal.

Hamarosan az én felsőtől is meg kellett válnunk. Nem is bántam olyan nagyon. Csókok hadával látta el a nyakam majd áttért a kulcscsontomra. Ott a másik oldalon vissza a nyakamhoz, majd a fülemet kezdte harapdálni. Nem győztem sóhajtozni az élvezettől. Piszok jól csókol, és amit a fogaival művel… egyszerűen leírhatatlan érzés.  

Viszonozni akartam neki a lágy kényeztetést, ezért nagy nehezen a hátára fordítottam, majd egy szenvedélyes csókot adtam neki. Az Ő példáját követve én is a nyakát vettem kezelésbe. Jól eső morgás hagyta el a száját. Nekem se kellett több. Ezen felbátorodva farmerja felé nyúltam és kikapcsoltam az övét, majd a nadrágja gombját is kibujtattam. Szép lassan és persze Tom segítségével lekerült róla a nadrág is.

- Most te jössz –nézett rám a csodaszép szemeivel miközben felült, majd megint én voltam alatta. Nem szóltam semmit, mikor a nadrágomhoz ért, de mikor a zipzárt is lehúzta eszembe jutott valami.

- Várj!

- Nem akarod? –kérdezte kiskutya szemekkel.

- Nem arról van szó –álltam fel az ágyról és az ajtóhoz mentem, amit kulcsra zártam. –csak nem akarom, hogy az öcséd újra meglátogasson minket –elmosolyodtam, majd az ágyra vezettem magam, ezzel együtt Tom újra alattam kötött ki.

- Milyen okos vagy –jegyezte meg, majd csókban forrtunk össze.

Az este további részén semmi értelmes nem hagyta el a szánkat. Szavak helyet tettekkel bizonyítottuk be, hogy mennyire szeretjük egymást.  

oOo

A reggel hamar elért minket. Olyan jó érzés volt Tom karjait körülöttem tudni. Ő még nagyban aludt. Nem akartam felkelteni azzal, hogy kimászom az ágyból, így ott maradtam az ölelésében és a tegnapi napon gondolkoztam.

Sok olyan dolog volt, amit nem értettem. Először is Elis nekem nem szimpi. Ha szerette az egyik ősömet, akkor vele kellett volna lennie és megmondani a másik két hülyének, hogy nem szereti őket. Erre elindít egy háborút, amit mikor megun, átkokat szór az emberekben.

Milyen jogon dönti Ő el, hogy kit hogyan büntet? Nem lett volna jó, hogyha csak azt a három idiótát bünteti? Miért kellett ilyen hosszú távú átkot használnia? Egyáltalán él még ez a papnő? Kérdések, de választ azt megint nem találtam rájuk.

A nagy gondolkozás közepén azt vettem észre, hogy valaki a nyakamat puszilgatja.

 - Jó reggelt –fordultam felé, majd adtam neki egy jó reggelt csókot.

-  Neked is –felelte, miközben a mellkasára feküdtem. – Jól aludtál? –simogatta a hajam.

- Igen, melletted mindig nagyon jól alszok –nyomtam puszit a mellkasára.

- Hazudsz kicsim –mosolygott le rám.

- Nem, tényleg jót aludtam –ráncoltam a homlokom.

- Hát nem tudom –húzta el a száját. –Az éjszaka közepén arra keltem, hogy dobálod magad, és hogy beszélsz álmodban. Szerencse, hogy meg tudtalak nyugtatni és nem kellett felébresztenem téged.

- Mit mondtam? –figyeltem jobban rá.

- Leginkább neveket. Engem hívtál, Amandát emlegetted, Julyt kérlelted, Adriant meg átkoztad, és folyamatosan a „ne” szócskát ismételgeted. Mit álmodtál?

- Nem tudom, nem emlékszem –néztem a szemébe.

- Értem. Ha jól tudom, akkor a képességeddel meg tudod nézni, hogy mit álmodtál.

- Megpróbálom –egyeztem bele. Becsuktam a szemem és koncentráltam. Mikor megjelentek a képek elkezdtem hangosan beszélni. –Téged látlak Amandával beszélni. Rettentő mérges vagy, és aggódsz. Majd a kép vált. Megjelenik July egy börtöncellánál, ő is aggódik. Majd Adriam lép ki az ajtón, önelégült képet vág. Én voltam a cellában. Sírtam, és rád gondoltam, hogy mennyire szeretlek, de te átvertél. Nem látom tovább –sírtam el magam.

- Nyugi Maya! –ölelt magához. –Remélem ez csak egy álom, és nem a jövő –puszilta meg a homlokom.

- Én is –szipogtam –Tom?

- Hmm? –nézett rám.

- Mondtam már, hogy szeretlek? –elnevette magát.

- Nem. Ma még nem. Tudod, hogy én is szeretlek –lágy csókot lehelt számra. Nem elégedtem meg ennyivel, elmélyítettem a csókot.

- Menjünk el sétálni –váltam el a szájától. Mondatom hallatán olyan képet vágott, mint egy öt éves kisfiú, akitől elvették a kedvenc játékát.

- Ez most, hogy jön ide? –nézett rám igen értelmesen.

- Nem tudom, de nekem most ahhoz van kedvem –mosolyogtam rá.

- Akkor pattanj –csókolt meg utoljára, majd kikeltünk az ágyból és felöltöztünk. 0

A közeli parkot választottam úti célul, mert az mellett van egy kis vendéglő. Oda mentünk reggelizni, Fizetés után még sétáltunk egyet a parkban, majd elindultunk hazafelé.

A kapunál elköszöntünk egy hosszúra nyúló csókkal, majd bementem a házba egyenesen a szobámba, ahol gyorsan átöltöztem. Gondoltam hallgatok egy kis zenét, de a CD kiválasztásáig se jutottam el, mert anyám ordított.

-Maya! Azonnal gyere ide! –ha jól mértem be, akkor épp a konyhában van. Szép lassan baktattam le a lépcsőn, mikor egy pasi gondolatait hallottam meg. Amik rólam szóltak.

Ki ez a pasi, és mit akar tőlem?

Summer

Sziasztok!

Mint látjátok, nem új fejezettel jelentkezem, hanem egy kis lazítással! :D

Nem tudom meddig, de nyári "szabadságra" megyek :)
Mindenkinek kellemes nyarat kívánok!
Puszi: Nixypixy

8.Fejezet

Sziasztok! Most hamarabb jön a fejezet, mert holnap nem leszek itthon! 

Ebben a fejezetben végre minden kiderül. :D Már nagyon vártátok és én nem húzom tovább, kiderül a NAGY TITOK! ;)

Remélem tetszeni fog nektek! 

Lenne még valami. Elsejétől megszűnik a blogreader! Azért, hogy rendszeres olvasok maradjatok, oldalt kitettem egy linket: Follow my blog with Bloglovin -erre rákattintva tudjátok követni a blogomat!

Jó olvasást!

Puszi: Nixypixy

8.Fejezet: A végzetem

- Miről nem tudok? –néztek hol az egyik, hol a másik srácra.

- Először is menjünk vissza a házba. Ott majd elmondunk mindent –azzal már ott se volt. Ránéztem a mellettem álló vámpírra, majd a szobájába teleportáltam. Leültem Tom ágyára, Ő maga is helyet foglalt mellettem. Gabriel is leült, csak ő az íróasztal mellet lévő székre.

- Kezdhetitek –adtam meg a kezdő lökést.

- Nos ez az egész több száz évvel ezelőtt kezdődött, mikor egy papnő, Elis, megátkozta a három fajt –kezdte a mesét Gab -Elis nagyon szép volt é jól értett a varázsláshoz, egészen máshogy használta a mágiát, mint a boszorkányok. A három faj akkori vezetői mind beleszerettek ebbe a papnőbe, mind a hárman magának akarta. Mivel nem tudtak megegyezni, és nem érdekelte őket, hogy Elis kivel akar lenni. Elindítottak egy háborút. Elis nagyon megharagudott, ezért elátkozta a három fajt. A papnő a boszorkánykirályt szerette, ezért ők kapták a legnagyobb büntetést, még a másik két faj enyhébbet.

- A vámpírok és vérfarkasok addigk míg egy boszorkány a királyi családból bele nem szeret a másik két faj valamelyik hercegébe –vette át a szót Tom. –A kiválasztott boszorkány megölésével ér véget a háború. Azé lesz a fő hatalom, aki megöli, a többi fajnak bekell hódolni…

- Várj! –ugrottam fel –Akkor Adrian meg akar ölni, és te is? –néztem Tomra.

- Adrian igen, én nem. Tizenhét évig az árnyékban figyeltelek. Szerinted, ha meg akartalak volna ölni már nem tettem volna meg? –csattant fel.

- Nem értem –ráztam meg a fejem. –Miért nem? Hiszen akkor tiéd lenne a hatalom.

- Mert időközben beléd szerettem –lépett oda hozzám. –és nem tudlak bántani. Azzal is sokat kockáztattam, hogy hagytalak Adriannal járni.

- Oké-oké! Ez mind szép és jó, de folytathatnánk? –vágott közbe Gab, mi meg visszaültünk az ágyra.

- Azt mondtátok, hogy szerelmesnek kell lennem valamelyik faj vezetőjének a leszármazottjába –kezdtem bele, de magam se tudtam hova akarok kilyukadni.

- Ezzel mire célzol? –ráncolta a homlokát Gabriel.

- Csak arra, hogy jártam Adriannal, és azt hiszem szerettem –bújtam oda szerelmemhez.

- Nem szeretted –rázta a fejét Tom. –Én is csak nem rég jöttem rá, hogy miért érezted azt, amit. A farkasoknak van egy bizonyos képességük, befolyásolni tudják a tudatot. Az mondjuk furcsa, hogy rád már nem hat –töprengett el.

- Talán a képességei miatt –szólalt meg a fiatalabb vámpír.

- Különben meg tényleg rólam van szó? –bizonytalanodtam el. Talán nem kell meghalnom.

- Sajnos igen. Te vagy az óta, az első hercegnő, aki született –nézett rám szomorúan Tom.

- Remek. Akkor folytathatjuk?- néztem rá mindkettőre, majd kaptak egy egyhangú belegyezést.

- Az átok második része úgy hangzik, hogyha a boszorkány érzései viszonzásra találnak, akkor halhatatlan lesz, de ha valami ok miatt mégis csak meghal, akkor a szerelme vele hal –mesélte tovább Gabriel.

- Na várjatok, összegeznek kell! Ha valamelyik faj királyi családjából megöl valaki, akkor az a faj veszi át az uralmat az egész misztikus világ felett? –a válasz csak egy bólintás volt. –Viszont ha beleszeretek valamelyikbe, és ő viszont szeret, akkor halhatatlan leszek? –újabb bólintás mind a két sráctól. –És ha mégis meghalok, akkor a szerelmem is velem hal?

- Igen, valahogy így –vakarta a tarkóját Gab.

- És mindez egy papnő miatt? –megint csak beleegyező fejrázásokat kaptam. Ezek csak bólogatni tudnak? –Hát ez remek! –csattantam fel. –Jobb lenne ha… ha nem is léteznék! –ordítottam. Most vettem csak észre, hogy az ujjaim végei szikráznak, és pattogó hangot adnak ki.

- Még egy boszi varázslat? –fordult Gabriel a bátyjához.

- Azt hiszem –nézett tesójára, majd ismét rám. –Maya kérlek, nyugodj meg!

- Nyugodjak meg? Ne mond ezt nekem! Ha valaki azt mondja, nyugodjak meg, akkor még idegesebb leszek! Úgyhogy ne mond! –ordítottam le a fejét.

- Maya! Teleportálj az erdőbe, ott majd levezeted a fölös feszkót. Mi megyünk utánad –amint befejezte Gab, már az erdőben voltam. Azon a helyen ahol a fákat szedtem szét.

Az egyik közel lévő rönkre irányítottam a villámot. Amint belecsapódott, rögtön hamuvá vált. Az biztos, hogy félek magamtól. Két intenzív „fegyverem” is van. A tűzgolyó és a villám, és ezeket irtó nehéz kezelni, de nekem a véremben van vagy mi. Tom egyszer azt mondta, hogy ilyenek csak a királyi családnak és a katonáknak van. A teleportálást az összes boszi tudja, ami csak az enyém az a telepátia, a látomások, és a levitáció.  Nem tudom miért, de mérgesebb lettem, mint valaha, így már a tűzgolyókkal is dobálóztam.

- Én ezt nem bírom! Nem akarom ezt az egészet! –vágtam a gömböt egy közeli fához. A következő pillanatban egy kar fonódott körém.

- Szerelmem ezt hagyd abba, még a végén kárt teszel magadban- suttogta a fülembe.

- Tom ez nekem sok –elsírtam magam és átöleltem a nyakát.

- Lenyugodtál végre? –jött oda hozzánk a fiatalabb herceg.

- Igen, azt hiszem –suttogtam Tom mellkasába. Még mindig nem engedett el. A közelsége nyugtatólag hatott rám, kivéve mikor, khm… máshogy.

- Hmmm…gyorsan változnak az érzéseid Kedvesem –nézett le rám.

- Sosem tagadtam, milyen érzéseket váltasz ki belőlem – mosolyogtam, majd megcsókoltam. Lágy, könnyű csóknak szántan, de vágyaktól fűtött vad csók lett. Mielőtt tovább mehettünk volna, ma már harmadjára zavart meg egy bizonyos személy.

- Szeretnéd látni az igazi szüleidet? –Gabriel mindig a legjobb pillanatokban tud közbeszólni.

- Szeretném, de csak holnap. Ezt a napot veled szeretném tölteni –néztem fel az engem ölelő srácra, aki megcsókolt.

- Srácok menjetek szobára –szólt ránk az idegesítő öcs.

- Te mondtad –nézett öccsére szerelmem, és megajándékozott egy sokat sejtő mosollyal.

Felkapott az ölébe és „elsuhant” a házukhoz.