14.Fejezet

Sziasztok!
Kész vagyok a részel! :D Igaz, hogy pár nap csúszással, de tegnap nagy örömömben elfelejtettem felrakni :D (Sebastian Vettel 4-szeres világbajnok lett!! :D Nagy gratula neki)
Most itt vagyok, és ezt a fejezetet szeretném a legjobb barátnőmnek ajánlani, akinek holnap lesz a születésnapja!! Happy Birthday Csöppségem!!    :D :D
Jó olvasást!
Puszi:Nixypixy

14.Fejezet: Fogságban

Maya:

Féltem egyedül. Féltem, ha valaki bejött. Féltem a cellámban. Minden apró neszre összerezzentem. Tudtam, hogy mi vár rám, csak azt nem, hogy mikor. Reméltem, hogy minél hamarabb. Nem akartam tovább félni. Nem akartam tovább RÁ gondolni. HA Adrian végez velem, már nem kell azon aggódnom, hogy kié lesz a hatalom.

Sokszor eszembe jut az álmom, vagy látomásom, amit akkor láttam, mikor Vele először voltam együtt. Nem igazán attól féltem, hogy beteljesül, hanem attól, hogy akkor már biztos leszek benne, hogy engem nem szeret senki. Magányra vagyok ítélve. Vajon Elis is ezt akarta, hogy magányosan haljak meg. Néha jó lenne, ha a papnő fejével gondolkozhatnék. Akkor talán le tudnék mondani Róla.

Szeretnék Vele lenni, de Ő nem szeret. Fájt és dühített egyszerre. Hogy mi? Magam se tudom. Tom árulása? Adrian gyilkos hajlama? A saját gyengeségem? Válaszom persze nincs. Kitől is kaptam volna?

Nem tudom, hogy mióta vagyok itt. Talán pár napja, vagy már egy hete. Fogalmam sincs. Kicsi volt a cellám, ablak nélküli. Csak egy villanykörte égett a plafonról lelógva. Az ajtón se láttam ki. Csak voltam ebben a fura megvilágításban időtől nem zavartatva.

Egyik nap, mikor July hozott nekem enni, megkérdeztem tőle, hogy milyen nap van. Azt mondta péntek. Vagyis már ötödik napja vagyok bezárva. Nem kicsit elszámoltam magam. Pár nap mi? Már majdnem egy hete itt vagyok. July többet nem szólt hozzám, rám se nézett. Miután nagy nehezen megettem az ételt egy szó nélkül távozott. Alig telhetett el két perc Adrian lépett be az ajtón.

Amíg itt voltam egyszer se látogatott meg. Nagyon megijedtem. Eljött az idő? Most fogok meghalni? Újra az álmom jutott eszembe. Adrian egyre csak közeledett, én pedig féltem. Iszonyatos félelem járt át. Az erőmet akartam használni, de rá kellett jönnöm, hogy a csodás karperectől, amit kaptam nem tudom. Hasonló volt az ereje, mint a nyakörvnek. Ez nem szívja el az életenergiámat, csak a boszis erőmet.

Adrian egyre közelebb ért hozzám. Csak vigyorgott és nem szólt semmit. Némajátékot játszott. Mikor elém ért felrángatott és vadul megcsókolt. Bele haraptam az ajkába, mire egy pofon volt a jussom.

 -Vadabb vagy, mint mikor jártunk –nevetett fel, majd újra megcsókolt.

Undorodtam minden csókjától, minden érintésétől. Nem is tudom, hogy régebben hogyan tudtam megcsókolni, megérinteni. El akartam lökni magamtól, de sokkal erősebb volt, mint én. Egyre vadabbul és követelőzve csókolt. Szinte szaggatta a számat, ezzel fájdalmat okozva, de nem törődött vele. Nagy nehezen sikerült ellöknöm magamtól, és egy nagyot is behúztam neki. Nagyon mérges lett. Ilyennek még soha nem láttam.

- Ezt nagyon nem kellett volna Maya! – vigyorgott rám, majd lendült a keze, ami az arcomon csattant. A hirtelen ütéstől megszédültem és neki estem a falnak. Nagyot koppant rajta a fejem, mikor oda kaptam éreztem, hogy vérzik a fejem, és szédülni is kezdtem. –Látod? Így jár, aki ellent mond nekem.

Felhúzott magához, majd újra a számra tapadt. Neki nyomott az ágynak, amitől hátra estem. Adrian rám feküdt, és a nyakamat kezdte el csókolgatni, harapdálni. Az ellenkezésnek nem volt semmi értelme. A sikításnak se lett volna nagy haszna. Itt senki nem segített volna rajtam. Mindenki Adrian ölebe volt…

oOo

Mikor Adrian felállt az ágyról nagyon elégedett volt magával.  Azt az önelégült vigyort semmivel se lehetne eltüntetni a képéről. Nagyon féltem még mindig. Nem tudom, hogy hogyan bírtam ki csöndben és sírás nélkül.

Tom jutott eszembe. Ő és az, amit tettek velem, hogy megaláztak. Mind a ketten azt tették velem, igaz, hogy más módszerekkel, de a lényeg ugyan az volt. A fájdalom. Adriantól jobban féltem, mint valaha. Ha egyszer képes volt AZT tenni, akkor máskor is megteheti.  

Felvettem a ruháimat, amit csak nagy sokára tudtam felhúzni. Remegett minden porcikám, de sírni még mindig nem sírtam. Egy könnycseppet se ejtettem. Hirtelen az ajtó felé kaptam a fejem. Hangokat hallottam odakintről.

- Te ennyire idióta vagy? –ez July. –Hogy tehetted ezt a legjobb barátnőmmel?

- Szerintem már nem az. Utál téged! –ebben az egyben igaza volt Adriannak. Ha a barátnőm lett volna nem engedte volna, hogy Adrian megtegye velem. Mellettem állt volna. Segített volna megszökni. Velem maradt volna.

Mikor hallottam, hogy elmennek, leültem az ágyra. Felhúztam a térdem és végre sírtam. Visszasírtam azt a két hetet, amit Tommal tölthettem, csak tudnám, hogy azok után, ahogy elbánt velem, miért kívánkozok vissza a karjaiba.  A válasz pofon egyszerű: még mindig szeretem. Azt az időd is vissza akartam kapni, mikor még voltak barátaim. Arra is rájöttem, hogy manapság nagyon sokat nyavalygok. Talán ezért hagytak egyedül? Ha igen, meg kell erősödnöm, és meg is fogok.

A könnyeim szép lassan elapadtak. Már nem éreztem semmit csak ürességet. Arra kaptam fel a fejem, mikor az ajtó kinyílt. July jött be hozzám. Sajnálkozva nézett rám. Én nem kértem belőle, ezért elhajtottam.  

- Sajnálom Maya –nézett rám meggyötörten.

- Nem hiszek neked –néztem rá gyűlölettel. –Takarodj innen! –egyszer becsapott, másodjára is megteheti.

Az alvás se hozott nyugalmat. Ha elaludtam rémálmok gyötörtek. Ezért csak feküdtem az ágyon, és a mennyezetet kémlelte. Nem tartott sokáig ez a pillanat. Újabb látogatóm akadt. Ma már másodjára tisztel meg vele, hogy meglátogat. Adrian rontott be az ajtón.

- Na banyus? Készen állsz a végzeted beteljesítésére? – mikor ránéztem esett le még egy dolog. Nekem ma van a születésnapom. Hát boldog születésnapot nekem. 

Az ötödik díjam!

Köszönöm Bia Joy!! 

Szabályok:
1. Ha megkaptad a díjat, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható képet!
2. Őszintén válaszolj a kérdésekre!
3. Összesen öt személynek kell továbbküldened!
4. Ezt egytől-egyig át kell másolnod a lapodra, kivéve a válaszokat!
5. A díjat visszafelé nem lehet adni!

Válaszaim:
1. Mi a keresztneved, és hogyan becéznek?
2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?
3. Félsz a sötétben?
4. Szerelmes vagy valakibe?
5. Mi volt a legcikisebb dolog, ami eddigi életedben történt veled?
6. Gondolatban öltél már meg valakit?
7. Szerinted a péntek 13 szerencsét vagy szerencsétlenséget jelent?
8. Van olyan dolog, amit a szüleidnek sem árultál el?
9. Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?
10. Kiskorodban sírtál amikor szurit kaptál?
11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?
12. Szoktál álmodozni?
13. Járnál Chase Crawforddal?
14. Hány gyereket szeretnél? Fiú/lány? Nevük?
15. Adni vagy kapni jobb?
16. Titkom?
17. Bakancslista.

A válaszaimat megtudjátok az előző díjamnál! :D

Küldöm:

Ildikó Jobb

Sun :)

Csöppség

Szily

Maya

13.Fejezet

Sziasztok!
Végre időben hoztam a fejezetet! :D Nem akarok sokat rizsázni, de örülök, hogy végre időben elkészültem vele!
És örülök, hogy túl vagyunk a 4000 megjelenítésen is! :D Pluszba még egyszer köszönöm Biának a fejlécet!!
Jó olvasását! :D
Puszi: Nixypixy

13.Fejezet: A telefonhívás

Tom:

Semmi nem jutott az eszembe. Teljesen kiégtem. Ez nem történhetett meg. Az én hülyeségem miatt megy el. Ez lehetetlen. Olyanokat mondtam neki, amit nem kellett volna. Szeretem Őt és mégis durván bántam vele. Megbántottam az a személyt, akit a világon mindennél jobban szeretek. Mindezt miért? Azért, hogy bebizonyítsam, hogy a vámpírok jobbak, mint a farkasok, hogy mi állunk a fehér oldalon, hogy lássák, annyira szeretem Mayát, hogy képes vagyok elengedni. De nem ilyen áron. Nem úgy, hogy elmegy. Ha itt maradt volna, akkor… Akkor nem tudom mit tettem volna. Talán most nem sajnálnám magam, hanem nála lennék, és könyörögnék neki, hogy visszafogadjon. Ő pedig nagy nehezen, de megbocsátana, és együtt lennénk.

De ez csak egy álom. Maya szavaiból az jön ki, hogy soha többé nem akar visszajönni, és velem se akar találkozni, amit meg értek. Én se akarnék magammal találkozni.  Hogy lehetek én a jó, ha én viselkedem úgy, mint egy idióta.

Tényleg én álok a jó oldalon? És ki dönti el, hogy mi, ki a rossz? Elis? Nem hiszem. Ő csak egy papnő, aki nem tudott időben dönteni, és játszott az emberekkel, az átkokkal. Akkor még is ki mondja meg, hogy amit csinálunk jó vagy rossz? A sakktáblán könnyű megmondani, hogy melyik a jó lépés, de ez a valóság, ahol a fehér király elesőben van, a fekete pedig előre tőr.

- Még is mi a fenét mondtál neki? –támadt nekem Gabriel. Furcsa őt mérgesnek látni. Általában olyan, mint én. Csendes, nyugodt, és mindig kivárja a legjobb alkalmat.

- Azt, hogy nem szeretem –néztem a szemébe, ahol a csalódottságot láttam.

- Te hülye vagy? –kérdezték tökéletesen egyszerre Amandával.

- Még is mi történt? –vette át a szót Am.

- Joe megfenyegette, ha nem szakít velem, akkor Te –böktem a lányra –és a családja meghal. Nem kockáztathattam –teljes sokkban álltak előttem. Szóhoz is alig jutottak. Végül Gabriel összekapta magát.

- Miért nem szóltál? Nem kell mindent egyedül intézned Bátyám –nézett rám, majd a vállamra rakta a kezét, és megszorította, jelezve, hogy mellettem áll.

- Eddig mindent egyedül csináltam –raktam kezem az övére –Nem akartam segítséget kérni. Nem akartam, hogy gyengének lássatok. Hogyan legyek egyszer jó király, ha egy ilyen feladatot se tudok egyedül megoldani? –soha senkinek nem beszéltem még ezekről az érzéseimről. Jó a viszonyunk az öcsémmel, de ilyen mélyreható beszélgetésben soha nem vettem még részt. Mindent meg szoktam vele beszélni, de csak akkor mikor már befejeztem az adott feladatot, de az érzéseimről nem szoktam beszélni, se neki, se senki másnak.

- Tom, mi azért vagyunk, hogy megoszd velünk a problémáidat. Jó király pedig akkor leszel, ha tanácsokat kérsz másoktól, ha megbízol másokban. Nem kell mindent egyedül elintézned. Bátyó, szeretünk téged, és bízunk benned, tedd te is ezt. –meghatottak a szavai. Nem érdekel, hogy mennyire nem illett hozzám, megöleltem a testvéremet. Tudtam, hogy rá tényleg számíthatok.

- Köszönöm Öcsém –távolodtam el tőle.

- Engem már meg se ölelsz? –durcázott Amanda.

- De igen Húgom –mosolyogtam rá, majd őt is megöleltem. Nagyon jó esett nekem, hogy mellettem állnak, azok után is amit Mayával tettem.

A pillanatnyi boldogságomnak a telefonom csörgése térített magához. Mikor elővettem a készüléket nem kicsit döbbentem le. A kijelzőn Maya neve virított. Azt hittem azok után, amit tettem telefonon se akar velem beszélni. Furcsa volt, mert semmilyen érzelmez nem éreztem. Ez hogy lehetséges?

- Maya? –vettem fel a telefont.

- Nem talált barátom –nevetett fel a hívó.

- Adrian? –nem érettem az egészet. Mégis mi történt?

- Személyesen vérszívó –még mindig rajtam nevetett, ami már kezdett nagyon irritálni.

- Miért van nálad Maya telefonja? –lett ingerült a hangom.

- Ó, nem csak az van nálam, hanem Ő maga is –gúnyolódott.

- Mi? –nem, ilyen nincs. Ez képtelenség.

- Jól hallottad. Egy hét múlva újra láthatod. Gondolom, mondanom se kell, hogy mi lesz akkor igaz? –kérdezte.

- Nem, jól emlékszem rá –morogtam a készülékbe.

- Akkor egy hét múlva. Ja, és feketét vegyél fel, hiszen haláli lesz a találkozásod Mayával –röhögött fel, majd lerakta a telefont. Nagyon dühös lettem. Tudtam, hogyha Adriannál van Maya, akkor biztos a halála. Az egész az én hibám. Egy idióta önző vámpír vagyok.

- Mi történt? –kérdezte Gab?

- Adriannál van Maya –közöltem velük, miközben a falhoz vágtam egy párnát.

- Az nagyon nem jó –mondta Amanda, miközben a könnyeit törölgette. Tudtam, hogy mit él át. Legszívesebben tomboltam volna. Törni-zúzni van kedvem, de nem tehettem meg, itt nem.

- Hát nem- morrantam fel, majd kiugrottam az ablakon, és bevetettem magam az erdőbe, ahol tombolni kezdtem.

Vissza akartam kapni Mayát. Azt akartam, hogy újra velem legyen. Azt akartam, hogy minden olyan legyen, mint tegnap reggel. Újra a karjaimban akartam tudni. Szeretni akartam, ölelni, csókolni, és elfelejteni minden rosszat.

De az a hülye bolhás dög magával vitte. Bármit megtehet vele, lehet, hogy már csinált is vele valamit. Megölni még nem fogja, ezt tudom. Meg kell várnia, hogy ez a hét leteljen. Meg kell várnia, hogy Maya 18 éves legyen, különben nem fog teljesülni a jóslat.Van egy hetem, hogy kitaláljam, hogyan szabadíthatnám ki Mayát, vagy hogyan győzhetném le Adriant.

A fehér király új erőre kapott, a fekete király az árnyákban húzza meg magát. Vajon sikerül a fényt bejutatni az árnyékba, és kiirtani az örök sötétséget? Ha a fehér elbukik a fekete fog győzni, és akkor nem csak Maya fog meghalni, hanem minden vámpír, és a többi misztikus lény a vérfarkasok hatalma alá kerül.

Ezt nem hagyhatom, ki kell találnom valamit…. Nem találnunk valamit. Gabrielnek, Amandának és nekem.

12.Fejezet

Sziasztok!
Tudom, hogy rég volt fejezet, de nem igazán értem rá, hogy begépeljem a következőt! Remélem nem haragszotok rám!
Ígérem, hogy megpróbálom a 13. fejezetet hamarabb hozni!
Jó olvasást! :D
Puszi: Nixypixy

12.Fejezet: Tom bűntudata

Sokat gondolkoztam a dolgokon a szobámban, de helyes megoldást nem nagyon találtam. Nem egyszer fel akartam hívni Amandát, hogy tanácsot kérjek tőle, de a végén mindig letettem a telefont, hisz nem tudhattam, hogy Ő is meg akar-e ölni, ahogy Adrian vagy éppen Ő.

A döntésem végül megszületett. Elköltözöm a nagyszüleimhez. Talán ott ékében élhetek és nem fog utánam jönni senki, vagy az lesz az első hely ahol keresni fognak.

Mikor közöltem anyámmal a döntésem nagyon kiakadt, de nem azért, mert elmegyek, hanem hogy ki fog ezen túl főzni és takarítani. Mondhatom, rendes egy anyám van. A szíve mélyén azért örül, hogy elmegyek.  Nem problémázott sokáig, mert megjelent Joe, akiből csak úgy áradt az elégedettség. Örülhet Ő is meg a bolhás falkája is… elérték, amit akartak.

Miután anyám elpanaszolta Bolhásnak, hogy elmegyek, fogtam magam felmentem a szobámba és összepakoltam a cuccaim egy kicsi bőröndbe. Nem akartam sok dolgot magammal vinni, majd később visszajövök értük, már ha lesz olyan, hogy később.

Indulás előtt, még írtam egy levelet Amandának, amit út közben bedobtam hozzájuk, majd fojtattam az utam a buszmegálló felé. Nem siettem, lassú léptekkel haladtam, pedig a busz bármelyik pillanatban beérhet. Nem tudtam, hogy miért megyek ilyen lassan. Talán vártam. Vártam, hogy megállítson valaki.  Azt akartam, hogy utánam jöjjön, és hogy elmondja, csak viccelt és még mindig szeret, de nem állított meg. Nem Ő volt, aki utamba került, hanem egészen más valaki, vagyis valakik.

Adrian és Joe volt mögöttem. Hallottam a gondolataikat. El kellett volna, futnom amilyen gyorsan csak tudok, de helyette megálltam.

- Maya –szólt utánam gúnyosan az alfa.

- Sziasztok –köszöntem, de még mindig nem fordultam meg.

- Hová ilyen sietősen? –lépett elém.

- Költözöm –közöltem vele, majd egy hírtelen ötlettől vezérelve újra útnak indultam.

- Az jó, és tudom is, hogy hova… –vigyorgott a képembe.

- De jó neked –vágtam a szavába.

- Hozzám –fejezte be a mondatot. Kicsit összezavarodtam, hogy költözhetnék hozzá, mikor ellenségek vagyunk, és meg akar ölni.

- Tessék? –fordultam felé, majd mikor a szemébe néztem rájöttem hogyan is értette azt, hogy hozzá költözöm. El akart rabolni.Kérdésemre választ már nem kaptam, mert valaki –feltételezem, hogy Joe –leütött és elsötétült előttem minden.

Most végre véget ér a szenvedésem. Adrian beteljesíti a jóslatot és Ő lesz a misztikus világ Ura. Nekem már nem kell látnom, hogy mi lesz a világból. Nekem már úgy is mindegy. Elért a VÉGZETEM!

Tom:

Szomorú voltam. Szerettem és szeretem Mayát, de nem kockáztathattam a családja és az unokatesóm életét. Ha nem tettem volna meg biztos, hogy Adrian lépett volna. Az első áldozata Holly lett volna, majd Amanda, és ha eljut, odáig akkor a Boszorkány Királyi családjával is végzett volna. A játszmát Ő nyerte volna.

Éreztem Mayát. Félt és csalódott volt. Fájt így látnom Őt. Igen látnom. Este beszöktem hozzá és az arca álmában is meggyötört volt. Remélem, ha ennek az egésznek vége megfog nekem bocsájtani, és újra együtt leszünk. Bíztam benne.

Reggel ragyogó napsütésre ébredtem. Rossz volt, mert ez is csak Maya mosolyára emlékeztetett. Az ágyamon feküdtem és éreztem az illatát, ami a párnámból jött. Hiányzott a karjaik közül.

A délelőtt többi részén is pocsékul éreztem magam. Próbáltam Maya érzéseire összpontosítani. Megdöbbentett, amit ott „találtam”. Az egész lényéből sugárzott a határozottság és a szomorúság, majd hirtelen eltűnt minden. Az ilyen akkor fordul elő, ha elalszik, vagy ha elájul. Kíváncsi vagyok, melyik lehet.

Merengésemből Amanda és Gabriel hozott vissza, a nagy belépőjükkel. Mind a ketten berobbantak a szobámba, dühös arckifejezéssel.

- Tom, ezt olvasd el –dugott a képem elé egy papírlapot Am.

- Mi ez?- kérdeztem, mikor széthajtottam.

- Maya írta –kapcsolódott be Gab is a beszélgetésbe, mikor Amandától csak egy dühös pillantást kaptam.  Nagyokat pislogtam a kijelentésére, majd mohón falni kezdtem a sorokat.

Drága Amanda!

Nem tudom, hogy te hogyan is állsz hozzám, de úgy érzem, benned TALÁN még megbízhatok! Így kötelességemnek érzem, hogy elbúcsúzzak tőled.
Te és July vagytok/voltatok a legjobb barátaim. Boldog voltam, hogy annak tudhattalak benneteket, de mindennek vége. Nem bírok tovább itt maradni, ezért elmegyek. Sok volt nekem ez így egyszerre a vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok, és a végzetem! Mindent el akarok felejteni. Főleg Tomot. Nem tudom, hogy Te tudtad-e, hogy csak játszott velem? Ha igen, akkor miért nem mondtad meg? Miért így kellett megtudnom, hogy a srác, akit szeretek csak játszott velem? Dühös vagyok rá, hogy hazudott és kihasznált, de ennek ellenére még mindig szeretem.

Elmegyek Amanda, és lehetőleg soha nem fogok visszajönni ide. Hiányozni fog mindenki. Te és a beszélgetéseink, Gabriel és a rossz időzítései, és még anyám is a parancsolgatásaival.
Szeretlek titeket, és remélem, hogy egyszer a távoli jövőben még találkozunk, remélem, hogy barátként és nem ellenégként.

Legjobb barátnőd:

Maya