13.Fejezet

Sziasztok!
Végre időben hoztam a fejezetet! :D Nem akarok sokat rizsázni, de örülök, hogy végre időben elkészültem vele!
És örülök, hogy túl vagyunk a 4000 megjelenítésen is! :D Pluszba még egyszer köszönöm Biának a fejlécet!!
Jó olvasását! :D
Puszi: Nixypixy

13.Fejezet: A telefonhívás

Tom:

Semmi nem jutott az eszembe. Teljesen kiégtem. Ez nem történhetett meg. Az én hülyeségem miatt megy el. Ez lehetetlen. Olyanokat mondtam neki, amit nem kellett volna. Szeretem Őt és mégis durván bántam vele. Megbántottam az a személyt, akit a világon mindennél jobban szeretek. Mindezt miért? Azért, hogy bebizonyítsam, hogy a vámpírok jobbak, mint a farkasok, hogy mi állunk a fehér oldalon, hogy lássák, annyira szeretem Mayát, hogy képes vagyok elengedni. De nem ilyen áron. Nem úgy, hogy elmegy. Ha itt maradt volna, akkor… Akkor nem tudom mit tettem volna. Talán most nem sajnálnám magam, hanem nála lennék, és könyörögnék neki, hogy visszafogadjon. Ő pedig nagy nehezen, de megbocsátana, és együtt lennénk.

De ez csak egy álom. Maya szavaiból az jön ki, hogy soha többé nem akar visszajönni, és velem se akar találkozni, amit meg értek. Én se akarnék magammal találkozni.  Hogy lehetek én a jó, ha én viselkedem úgy, mint egy idióta.

Tényleg én álok a jó oldalon? És ki dönti el, hogy mi, ki a rossz? Elis? Nem hiszem. Ő csak egy papnő, aki nem tudott időben dönteni, és játszott az emberekkel, az átkokkal. Akkor még is ki mondja meg, hogy amit csinálunk jó vagy rossz? A sakktáblán könnyű megmondani, hogy melyik a jó lépés, de ez a valóság, ahol a fehér király elesőben van, a fekete pedig előre tőr.

- Még is mi a fenét mondtál neki? –támadt nekem Gabriel. Furcsa őt mérgesnek látni. Általában olyan, mint én. Csendes, nyugodt, és mindig kivárja a legjobb alkalmat.

- Azt, hogy nem szeretem –néztem a szemébe, ahol a csalódottságot láttam.

- Te hülye vagy? –kérdezték tökéletesen egyszerre Amandával.

- Még is mi történt? –vette át a szót Am.

- Joe megfenyegette, ha nem szakít velem, akkor Te –böktem a lányra –és a családja meghal. Nem kockáztathattam –teljes sokkban álltak előttem. Szóhoz is alig jutottak. Végül Gabriel összekapta magát.

- Miért nem szóltál? Nem kell mindent egyedül intézned Bátyám –nézett rám, majd a vállamra rakta a kezét, és megszorította, jelezve, hogy mellettem áll.

- Eddig mindent egyedül csináltam –raktam kezem az övére –Nem akartam segítséget kérni. Nem akartam, hogy gyengének lássatok. Hogyan legyek egyszer jó király, ha egy ilyen feladatot se tudok egyedül megoldani? –soha senkinek nem beszéltem még ezekről az érzéseimről. Jó a viszonyunk az öcsémmel, de ilyen mélyreható beszélgetésben soha nem vettem még részt. Mindent meg szoktam vele beszélni, de csak akkor mikor már befejeztem az adott feladatot, de az érzéseimről nem szoktam beszélni, se neki, se senki másnak.

- Tom, mi azért vagyunk, hogy megoszd velünk a problémáidat. Jó király pedig akkor leszel, ha tanácsokat kérsz másoktól, ha megbízol másokban. Nem kell mindent egyedül elintézned. Bátyó, szeretünk téged, és bízunk benned, tedd te is ezt. –meghatottak a szavai. Nem érdekel, hogy mennyire nem illett hozzám, megöleltem a testvéremet. Tudtam, hogy rá tényleg számíthatok.

- Köszönöm Öcsém –távolodtam el tőle.

- Engem már meg se ölelsz? –durcázott Amanda.

- De igen Húgom –mosolyogtam rá, majd őt is megöleltem. Nagyon jó esett nekem, hogy mellettem állnak, azok után is amit Mayával tettem.

A pillanatnyi boldogságomnak a telefonom csörgése térített magához. Mikor elővettem a készüléket nem kicsit döbbentem le. A kijelzőn Maya neve virított. Azt hittem azok után, amit tettem telefonon se akar velem beszélni. Furcsa volt, mert semmilyen érzelmez nem éreztem. Ez hogy lehetséges?

- Maya? –vettem fel a telefont.

- Nem talált barátom –nevetett fel a hívó.

- Adrian? –nem érettem az egészet. Mégis mi történt?

- Személyesen vérszívó –még mindig rajtam nevetett, ami már kezdett nagyon irritálni.

- Miért van nálad Maya telefonja? –lett ingerült a hangom.

- Ó, nem csak az van nálam, hanem Ő maga is –gúnyolódott.

- Mi? –nem, ilyen nincs. Ez képtelenség.

- Jól hallottad. Egy hét múlva újra láthatod. Gondolom, mondanom se kell, hogy mi lesz akkor igaz? –kérdezte.

- Nem, jól emlékszem rá –morogtam a készülékbe.

- Akkor egy hét múlva. Ja, és feketét vegyél fel, hiszen haláli lesz a találkozásod Mayával –röhögött fel, majd lerakta a telefont. Nagyon dühös lettem. Tudtam, hogyha Adriannál van Maya, akkor biztos a halála. Az egész az én hibám. Egy idióta önző vámpír vagyok.

- Mi történt? –kérdezte Gab?

- Adriannál van Maya –közöltem velük, miközben a falhoz vágtam egy párnát.

- Az nagyon nem jó –mondta Amanda, miközben a könnyeit törölgette. Tudtam, hogy mit él át. Legszívesebben tomboltam volna. Törni-zúzni van kedvem, de nem tehettem meg, itt nem.

- Hát nem- morrantam fel, majd kiugrottam az ablakon, és bevetettem magam az erdőbe, ahol tombolni kezdtem.

Vissza akartam kapni Mayát. Azt akartam, hogy újra velem legyen. Azt akartam, hogy minden olyan legyen, mint tegnap reggel. Újra a karjaimban akartam tudni. Szeretni akartam, ölelni, csókolni, és elfelejteni minden rosszat.

De az a hülye bolhás dög magával vitte. Bármit megtehet vele, lehet, hogy már csinált is vele valamit. Megölni még nem fogja, ezt tudom. Meg kell várnia, hogy ez a hét leteljen. Meg kell várnia, hogy Maya 18 éves legyen, különben nem fog teljesülni a jóslat.Van egy hetem, hogy kitaláljam, hogyan szabadíthatnám ki Mayát, vagy hogyan győzhetném le Adriant.

A fehér király új erőre kapott, a fekete király az árnyákban húzza meg magát. Vajon sikerül a fényt bejutatni az árnyékba, és kiirtani az örök sötétséget? Ha a fehér elbukik a fekete fog győzni, és akkor nem csak Maya fog meghalni, hanem minden vámpír, és a többi misztikus lény a vérfarkasok hatalma alá kerül.

Ezt nem hagyhatom, ki kell találnom valamit…. Nem találnunk valamit. Gabrielnek, Amandának és nekem.

12.Fejezet

Sziasztok!
Tudom, hogy rég volt fejezet, de nem igazán értem rá, hogy begépeljem a következőt! Remélem nem haragszotok rám!
Ígérem, hogy megpróbálom a 13. fejezetet hamarabb hozni!
Jó olvasást! :D
Puszi: Nixypixy

12.Fejezet: Tom bűntudata

Sokat gondolkoztam a dolgokon a szobámban, de helyes megoldást nem nagyon találtam. Nem egyszer fel akartam hívni Amandát, hogy tanácsot kérjek tőle, de a végén mindig letettem a telefont, hisz nem tudhattam, hogy Ő is meg akar-e ölni, ahogy Adrian vagy éppen Ő.

A döntésem végül megszületett. Elköltözöm a nagyszüleimhez. Talán ott ékében élhetek és nem fog utánam jönni senki, vagy az lesz az első hely ahol keresni fognak.

Mikor közöltem anyámmal a döntésem nagyon kiakadt, de nem azért, mert elmegyek, hanem hogy ki fog ezen túl főzni és takarítani. Mondhatom, rendes egy anyám van. A szíve mélyén azért örül, hogy elmegyek.  Nem problémázott sokáig, mert megjelent Joe, akiből csak úgy áradt az elégedettség. Örülhet Ő is meg a bolhás falkája is… elérték, amit akartak.

Miután anyám elpanaszolta Bolhásnak, hogy elmegyek, fogtam magam felmentem a szobámba és összepakoltam a cuccaim egy kicsi bőröndbe. Nem akartam sok dolgot magammal vinni, majd később visszajövök értük, már ha lesz olyan, hogy később.

Indulás előtt, még írtam egy levelet Amandának, amit út közben bedobtam hozzájuk, majd fojtattam az utam a buszmegálló felé. Nem siettem, lassú léptekkel haladtam, pedig a busz bármelyik pillanatban beérhet. Nem tudtam, hogy miért megyek ilyen lassan. Talán vártam. Vártam, hogy megállítson valaki.  Azt akartam, hogy utánam jöjjön, és hogy elmondja, csak viccelt és még mindig szeret, de nem állított meg. Nem Ő volt, aki utamba került, hanem egészen más valaki, vagyis valakik.

Adrian és Joe volt mögöttem. Hallottam a gondolataikat. El kellett volna, futnom amilyen gyorsan csak tudok, de helyette megálltam.

- Maya –szólt utánam gúnyosan az alfa.

- Sziasztok –köszöntem, de még mindig nem fordultam meg.

- Hová ilyen sietősen? –lépett elém.

- Költözöm –közöltem vele, majd egy hírtelen ötlettől vezérelve újra útnak indultam.

- Az jó, és tudom is, hogy hova… –vigyorgott a képembe.

- De jó neked –vágtam a szavába.

- Hozzám –fejezte be a mondatot. Kicsit összezavarodtam, hogy költözhetnék hozzá, mikor ellenségek vagyunk, és meg akar ölni.

- Tessék? –fordultam felé, majd mikor a szemébe néztem rájöttem hogyan is értette azt, hogy hozzá költözöm. El akart rabolni.Kérdésemre választ már nem kaptam, mert valaki –feltételezem, hogy Joe –leütött és elsötétült előttem minden.

Most végre véget ér a szenvedésem. Adrian beteljesíti a jóslatot és Ő lesz a misztikus világ Ura. Nekem már nem kell látnom, hogy mi lesz a világból. Nekem már úgy is mindegy. Elért a VÉGZETEM!

Tom:

Szomorú voltam. Szerettem és szeretem Mayát, de nem kockáztathattam a családja és az unokatesóm életét. Ha nem tettem volna meg biztos, hogy Adrian lépett volna. Az első áldozata Holly lett volna, majd Amanda, és ha eljut, odáig akkor a Boszorkány Királyi családjával is végzett volna. A játszmát Ő nyerte volna.

Éreztem Mayát. Félt és csalódott volt. Fájt így látnom Őt. Igen látnom. Este beszöktem hozzá és az arca álmában is meggyötört volt. Remélem, ha ennek az egésznek vége megfog nekem bocsájtani, és újra együtt leszünk. Bíztam benne.

Reggel ragyogó napsütésre ébredtem. Rossz volt, mert ez is csak Maya mosolyára emlékeztetett. Az ágyamon feküdtem és éreztem az illatát, ami a párnámból jött. Hiányzott a karjaik közül.

A délelőtt többi részén is pocsékul éreztem magam. Próbáltam Maya érzéseire összpontosítani. Megdöbbentett, amit ott „találtam”. Az egész lényéből sugárzott a határozottság és a szomorúság, majd hirtelen eltűnt minden. Az ilyen akkor fordul elő, ha elalszik, vagy ha elájul. Kíváncsi vagyok, melyik lehet.

Merengésemből Amanda és Gabriel hozott vissza, a nagy belépőjükkel. Mind a ketten berobbantak a szobámba, dühös arckifejezéssel.

- Tom, ezt olvasd el –dugott a képem elé egy papírlapot Am.

- Mi ez?- kérdeztem, mikor széthajtottam.

- Maya írta –kapcsolódott be Gab is a beszélgetésbe, mikor Amandától csak egy dühös pillantást kaptam.  Nagyokat pislogtam a kijelentésére, majd mohón falni kezdtem a sorokat.

Drága Amanda!

Nem tudom, hogy te hogyan is állsz hozzám, de úgy érzem, benned TALÁN még megbízhatok! Így kötelességemnek érzem, hogy elbúcsúzzak tőled.
Te és July vagytok/voltatok a legjobb barátaim. Boldog voltam, hogy annak tudhattalak benneteket, de mindennek vége. Nem bírok tovább itt maradni, ezért elmegyek. Sok volt nekem ez így egyszerre a vámpírok, vérfarkasok, boszorkányok, és a végzetem! Mindent el akarok felejteni. Főleg Tomot. Nem tudom, hogy Te tudtad-e, hogy csak játszott velem? Ha igen, akkor miért nem mondtad meg? Miért így kellett megtudnom, hogy a srác, akit szeretek csak játszott velem? Dühös vagyok rá, hogy hazudott és kihasznált, de ennek ellenére még mindig szeretem.

Elmegyek Amanda, és lehetőleg soha nem fogok visszajönni ide. Hiányozni fog mindenki. Te és a beszélgetéseink, Gabriel és a rossz időzítései, és még anyám is a parancsolgatásaival.
Szeretlek titeket, és remélem, hogy egyszer a távoli jövőben még találkozunk, remélem, hogy barátként és nem ellenégként.

Legjobb barátnőd:

Maya

11.Fejezet

Sziasztok!
Végre összeszedtem magam, és begépeltem a következő fejezetet! :)
Köszönöm szépen, hogy türelmesek vagytok! :)
És köszönöm az előző fejezetekhez kapott kommenteket. :) Nagyon sokat jelenek nekem!
Jó olvasást! :D
Puszi: Nixypixy 

11.Fejezet: Miért maradok mindig egyedül?

Nem érettem semmit. Kétségbe voltam esve. Féltem és aggódtam. Miért akar Joe vagy akár Adrian eltávolítani Tom közeléből? Mondjuk ez hülye kérés volt, egyértelmű, hogy a hatalom miatt.

Minden annyira egyszerű volt még a nyár elején. Volt két nagyon jó barátnőm és egy pasim. Mondjuk, most sincs okom panaszra, Tom egyszerűen csodálatos, és Amandát is szeretem. Pluszba kaptam egy nagyon aranyos Gabrielt is.  

Viszont van árny oldala is ennek a boldogságnak. Az igazi szüleimet nem ismerem, July már nem a barátom, és egy csomó vérfarkas az életemet akarja. Az élet csodaszép, főleg, ha az enyémről van szó.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy két kar fonódik a derekam köré.

- Maya, minden rendben? –hallottam meg a kézhez tartozó hangot is.

- Persze –próbáltam mosolyogni. Nem akartam, hogy Tom tudja, hogy mi zaklatott fel ennyire.

- Az érzéseid nem ezt mutatják –szorított még jobban magához.

- Oké, igazad van. Tényleg van valami… -nem akarom elmondani.

- Akkor? –nézett le rám ragyogó, de aggódó szemeivel.

Nagy sóhaj után elmeséltem mindent, ami az után történt, hogy elment. Hihetetlen, hogy az még csak egy órája történt.

Miután mindent elmondtam, nagy csend állt be közöttünk. Semelyikünk sem szólalt meg. Tom az ablak mellett állt és az eget nézte, igen elmélyült arccal. Én az ágyamon ültem és a könnyeimmel küszködtem. Nem akartam sírni, erősnek akartam látszani Tom előtt. Viszont fájt, hogy nem volt mellettem. Egy szobában voltunk, mégis kiló méterekre egymástól.

- Hogy döntöttél? –nézett hátra rám, kifürkészhetetlen arccal.

- Nem tudom, hogy mit kéne tennem –tártam szét a karjaimat. –Szeretlek téged, és nem akarlak elveszíteni, de ott van Am és a szüleim –oda mentem hozzá és átöleltem. Ő nagyon szorosan zárt a karjaiba. Kicsit megijedtem tőle. Ugye nem búcsúzkodni akar?

- Ha Te nem tudsz dönteni.. –nézett le rám -…akkor majd én döntök helyetted.

- Mit akarsz? –néztem a szemeibe, amiből semmit nem tudtam kiolvasni.

- Tudod –kezdte, miközben elengedett, és visszalépett az ablakhoz –én igazából nem szeretlek téged. Soha nem szerettelek.

- Nem. Ez nem lehet igaz –kerestem valamit rajta, ami azt mutatja, hogy nem mondott igazat, de nem találtam semmit.

- Pedig igaz. Eddig csak hazudtam neked, hogy az enyém legyél a döntő pillanatban, hogy mi a vámpírok nyerjenek. De úgy döntöttem itt az ideje a taktikaváltáshoz. A fekete király lépett, itt az ideje, hogy a fehér is ezt tegye.

Megdöbbentem. Ő is hazudott nekem, mint Adrian? Amanda és Gabriel is benne van? Mindenki hazudott neked? Hát már senkinek nem kellek? Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Miért nem lehetek boldog, mint a normális emberek? Miért nem lehetek NORMÁLIS? A válasz egyszerű: A végzetem miatt, Elis miatt. A sok információ é a buta gondolataim miatt elájultam.

Megint látomásom volt, de nem akármien. Egy dátum jelem meg előttem.  A születésnapom dátuma, ami egy hét múlva lesz. A dátum után megint egy csatajelenet játszódott le. Ugyanaz, mit eddig bármikor.  Megrémültem a látottaktól, mindenki meghalt, aki valaha is fontos volt számomra.

Mikor magamhoz tértem az ágyamon feküdtem és Tom már nem volt a szobában. Nagyon magányosnak éreztem magam. Féltem és szomorú voltam. Hiányzott Tom, de csalódott voltam vele kapcsolatban. Átvert, és ez nagyon fáj, jobban, mint July „árulása”, pedig Tomot nem olyan rég óta ismerem.

Talán ha pár hete nem jövök vissza a nagyiéktól talán ez a sok rossz nem történt volna meg. Nem fájna Tom mesterkedése. Nem szerettem volna bele, és most nem készülnék sírni.

A megoldás egyszerű, vissza megyek. Nem gyógyír az összes problémámra, de talán megérem a tizennyolcat és egy idő után elfelejtem Tomot is.

Felejteni akartam. Felejteni mindent, ami ebben a városban történt.

El akartam felejteni, hogy az Holly nem is az anyám…

…hogy az igazi szüleimet soha nem láttam…

…hogy léteznek természetfeletti lények…

…hogy boszorkány vagyok…

…hogy a volt pasim meg akar ölni…

…hogy a barátaim átvertek…

…hogy ismerem Joe-t…

…hogy valaha meg akartam tudni, miért is létezem…

…hogy szerelmes lettem…

…hogy megismertem Tomot…

…hogy mekkora fájdalmat okozott azzal, amit mondott.

Bárcsak soha nem nyitottam volna ki az ajtót azon a napon. Ha tudtam volna, anyámnak nemet mondani talán nem itt tartanánk. Lehet, hogy már megölt volna Adrian, vagy maga Tom.

Mit kell még elszenvednem ahhoz, hogy végre boldog legyek?

Miért maradok mindig egyedül?

Hír

Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy már egy hete nem hoztam frisst! :(
Ígérem, hogy a következő héten hozni fogom!
A fejezeteket illetően sokszor fog előfordulni csúszás, de igyekszem azokat pótolni.
Még egyszer bocsánat!
Puszi: Nixypixy

A blog 4. díja

Köszönöm a díjat Vacak! 

Szabályok:
001. Ha megkaptad a díjat, készíts róla egy bejegyzést és tedd ki a fent látható képet!
002.Őszintén válaszolj a kérdésekre!
003. Összesen öt személynek kell továbbküldened!
004. Ezt egytől-egyig át kell másolnod a lapodra, kivéve a válaszokat!
005. A díjat visszafelé nem lehet adni!

Kérdések és válaszok:
1. Mi a keresztneved, hogyan becéznek?

Nikolett, becenevekből sok van, de a legjobb barátnőm Nyanyának szólít

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?

Nem szoktam dalokon sírni

3. Félsz a sötétben?

Néha

4. Szerelmes vagy valakibe?

Igen
5. Mi volt a legcikisebb dolog, ami eddigi életedben történt veled?

Hát nem igazán akarom elmesélni :D
6. Gondolatban öltél már meg valakit?

Ez egy jó kérdést, máskor azt kell feltenni, hogy ki az aki még nem
7. Szerinted a péntek 13 szerencsét vagy szerencsétlenséget jelent?.

Nekem ugyanolyan nap mint a többi, de sokaknak szerencsétlen
8. Van olyan dolog, amit a szüleidnek sem árultál el?

Van, és lesz is
9.Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel?

Nem, felvállalom a zenei ízlésem
10. Kiskorodban sírtál, amikor szurit kaptál?

Nem
11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?

Sok mindent
12.Szoktál álmodozni?

Igen
12. Járnál Chase Crawforddal?

Nem hiszem
13. Hány gyereket szeretnél? Fiú/Lány neveik?

Legalább kettőt és fiút, neveket nem tudok 
14.Adni vagy kapni jobb?

Adni, de azért kapni is, Erre nincs egyértelmű válasz
15. Titkom?

Ez TOP SECRET!
16. Bakancslista?

Nekem nincs

Akiknek küldöm:

Silver Lady

Yesaya 

Csöppség 

Smile 

Maya

10.Fejezet

Sziasztok!
Péntek van és egyben új rész is! Ez olyan átkötő jellegű. A következőben már beindulnak az események.
Ezt a fejezetet anett knyeskó-nak ajánlom, aki már nagyon várta a következő részt!! :D
Következő rész következő pénteken!
Jó olvasást!
Puszi: Nixypixy

10.Fejezet: Joe

Nagyon megijedtem. Nem tudtam, hogy ki az, de abban biztos voltam, hogy anyámmal van. Értetlen voltam azzal kapcsolatban, hogy miért gondol annyit rám?  Talán anya be akar neki mutatni, vagy ismer már valahonnan? Esetleg köze van a Végzetemhez? Az is lehet, hogy már kezdek paranoiás lenni.

Nem akarta a véletlenre bízni a sorsomat, így tudatnom kellett valahogy Tomnak, hogy mi is a helyzet. Az igazság az volt, hogy féltem lemenni egyedül. Nem tudom, hogy épp merre van, de „elküldtem” neki egy üzenetet.

- „Tom! Kérlek, gyere á! Az ablakon keresztül” –a végét direkt raktam oda. Ki tudja, lehet, hogy ismeri az a pasit odalenn anyámmal.

- Gyere már le Maya! Tudom, hogy itthon vagy! –ordibált megint anyám.

- Egy pillanat –nem tudtam milyen kifogást találjak ki, így kimondtam az első dolgot, ami eszembe jutott –Épp nem vagyok egyedül –csak remélni tudtam, hogy Tom megkapta az üzenetemet.

Vártam, és próbáltam összeszedni magam. Nem tudom, hogy meddig vártam, de egyszer csak Tom ugrott be az ablakon, ezzel egy kicsit megijesztve.

-Bocsi, hogy csak most jöttem, de nem voltam a városban –csókolt meg.

Nem kicsit lepődtem meg. Gondolni se mertem rá, hogy milyen messzire el tudom küldeni a gondolataimat. Vajon mekkora hatósugara van ennek az egésznek?

-Maya! Gyere már!  - egyre közelebbről jött a hangja, ami annyit tesz, hogy anyám megunta a várakozást.

-Tom, azért hívtalak, mert van itt valaki –kezdtem el hadarni. –Folyton rám gondol, viszont a hangját nem ismerem.

-Lemegyek veled –nézett rám határozottan. Miután megfogtam a kezét elindultunk lefelé.

Furcsa volt, hogy anyám nem jött velünk szembe, de most ez nem tudott érdekelni. A konyhába érve csak egy pasast találtunk, akire Tom hirtelen elkezdett morogni. Nem értettem az egészet. Hol van anyám? Ki ez a férfi? Tom mióta morog idegenekre? Egyszerűen nem tudtam semmit. Vagyis egy valamit igen: ma se látom az igazi szüleimet.

-Te mit keresel itt? –sziszegte Tom.

-Te vagy a vámpírherceg, ha nem tévedek –szólalt meg az ismeretlen. Barna haja és barna szeme volt, ha tippelnem kéne úgy harminchat éves lehetett. A borostája egy kicsit öregített rajta. Mivel Tom ismeri, azon se lepődnék meg, ha már száz éves lenne.

- Nem tévedsz –hagyta rá Hercegem.  –Te pedig az alpha csicskása.

-Remekül tájékozódik úrfi –mosolygott gúnyosan Tomra, majd rám nézett. –A nevem Joe –hajolt meg. Egy szót sem tudtam kinyögni.

-Elég lesz –nézett rá Szerelmem haragosan. –Miért jöttél ide? –tette fel az engem is foglalkoztató kérdést.

-És hol van anyám? –találtam meg végre a hangomat.

-Holly elugrott a boltba, azt mondta, hogy nemsokára jön –nézett rám. –És, hogy a Herceg kérdésére is válaszoljak: azért, hogy a barátnőm bemutasson a lányának –kacsintott rám, amitől kirázott a hideg.

-Te az anyámmal jársz? –fogtam fel a mondani valóját.

-Gratulálok kisasszony. Úgy látom, van olyan okos, mint a herceged –gúnyolódott. Látszott a mellettem állón, hogy nem kell sok és neki megy Joe-nak.  Megfogtam a kezét hátha lenyugszik egy kicsit.

-„ Nem éri meg” –üzentem neki. Mikor megértette a mondani valómat, anyám lépett be a konyhába két tele tömött papírzacskóval.

-Á , végre lejöttél kisasszony –lépett a pulthoz, majd oda ment Joe-hoz és megcsókolta. Ezt azért nem akartam látni. –Látom már megismerkedtetek.

-Igen, meg –néztem anyámra.

-Remek, akkor gondolom nem baj, ha Joe ide költözik –jelentette ki anyám a legnagyobb természetességgel.

-„Nekem ez nem tetszik” –folytattam a gondolatbeli kommunikálást.

-„Nekem se” –adott igazat előbbi kijelentésemre.

-Nos –szólalt meg újra anyám. –Ki a te barátod?

-Ő Tom a szomszédból, és egyben a szerelmem.

-Értem –bólogatott –Maradsz vacsorára? –nézett rá, miközben a vérfarkast ölelgette.

-Köszönöm, de nem –utasította vissza. –Nekem most mennem kell –köszönt el, én pedig utána menetem.

-„Visszajössz?” –tudakoltam az ajtóban.

-„Tudod, hogy igen, de ez meg kell beszélnem Gab-el. Amint tudok jövök, nem szívesen hagylak itt Ezzel.”

-Szeretlek –suttogtam.

-Én is szeretlek –majd megcsókolt. Ez a csókunk villámsebességgel ért véget. –Megráztál –nevezett fel.

- Tudom –pislogtam fel rá.

-Na jó, tényleg megyek –adott még egy puszit a homlokomra, majd elhagyta a házat.  Becsuktam az ajtót, majd a szobámba mentem, ahol nem várt meglepetés fogadott.

- Végre itt a boszi –szólalt meg Joe.

-Ja –flegmáskodtam vele. –Ha megkérlek, rá elhagyod a szobámat?

-Nem –hangzott az egyértelmű válasz. Valahogy sejtettem, hogy ezt fogja mondani.

-Akkor elmondhatnád miért is vagy itt? –tettem fel egy újabb kérdést.

-Okos és kíváncsi is. Ez tetszik –nevetett fel. –Rendben, elmondom –lett komoly a hangja. –Azt akarom, hogy szakíts a barátoddal. Ha nem teszed, akkor Holly és a vámpír barátnőd issza meg a levét. De lehet, hogy meglátogatjuk a szüleidet is. Ki tudja? A sorsuk a Te kezedben van –közölte, majd kiment a szobámból.

MI VAN? Nem, ilyet nem kérhet tőlem. Nem, ez lehetetlen!

9.Fejezet

Sziasztok!
Újra itt egy új fejezettel! Remélem tetszeni fog! :D
Mivel holnap lesz a szülinapom ezért úgy gondoltam, hogy nem húzom tovább az időt és felteszem a következő fejezetet. ;)
Ez a fejezetet az én legjobb barátnőmnek ajánlom Csöppségnek, hiszen ő rágta a fülem a "Mikor lesz friss?"-kérdéseivel. Nos itt vagyok és jövő héten megint leszek :D
Jó olvasást!
Puszi: Nixypixy

9.Fejezet: Mert minden jó után jönnie kell valami rossznak  

A szobájába érve rakott le. Neki döntött az ajtónak és mohón tapadta a számra. Az egyik kezem a hajában barangol, míg a másik a hátán szántott végig. Ő közben a kezét lecsúsztatta az oldalam mentén a csípőmhöz, és erősen szorította. Imádtam, ahogy magához vont. Látszódott minden mozdulatán hogy akar engem, és hogy szeret.

Éreztem, hogy levegőhiányban szenvedek, de nem akartam szólni, ahhoz túlságosan is jó volt, amit a nyelvével művelt. Talán Ő is észrevette, hogy egyre szaporábban emelkedik a mellkasom, mert áttért a nyakam csókolgatására. Úgy éreztem, mintha tűzben égnék. Egyre jobban vágytam rá.  A szívem majd kiugrott a helyéről olyan erősen vert, miközben Tom hol simogatott, hol csókolt. Én se akartam lemaradni, ezért a pólója után nyúltam, és nagy nehezen lerángattam róla, hiszen nem nagyon akart elszakadni a számtól. A sikeres hadművelet után nyíltan csorgathattam a nyálam a kidolgozott felsőtestére. Egyszerűen tökéletes volt. Jobb szó akkor nem jutott eszembe. El se hittem, hogy ez a jóképű vámpír pasi az enyém. Tom visszatért a szám kényeztetéséhez, én meg a hajánál fogva húztam még közelebb magamhoz. A kezei sem tétlenkedtek, hol a combomon zongoráztak, hol a felsőm alatt bújtak el. Élveztem, amit velem tesz. Nem akartam adósa lenni, ezért a szépen kidolgozott mellkasára csúsztattam a kezem és járattam végig azokat.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy nem ér már semmihez a hátam, és hogy Vámpírom megint felemel. Hirtelen pottyantam le az ágyra és egy halk sikkantással jeleztem neki nemtetszésemet. Éreztem, hogy belekuncog a csókunkba.

- Ez nem volt vicces – jegyeztem meg két csók között.

- De igen Szerelmem az volt –hallgatatott el egy újabb csókkal.

Hamarosan az én felsőtől is meg kellett válnunk. Nem is bántam olyan nagyon. Csókok hadával látta el a nyakam majd áttért a kulcscsontomra. Ott a másik oldalon vissza a nyakamhoz, majd a fülemet kezdte harapdálni. Nem győztem sóhajtozni az élvezettől. Piszok jól csókol, és amit a fogaival művel… egyszerűen leírhatatlan érzés.  

Viszonozni akartam neki a lágy kényeztetést, ezért nagy nehezen a hátára fordítottam, majd egy szenvedélyes csókot adtam neki. Az Ő példáját követve én is a nyakát vettem kezelésbe. Jól eső morgás hagyta el a száját. Nekem se kellett több. Ezen felbátorodva farmerja felé nyúltam és kikapcsoltam az övét, majd a nadrágja gombját is kibujtattam. Szép lassan és persze Tom segítségével lekerült róla a nadrág is.

- Most te jössz –nézett rám a csodaszép szemeivel miközben felült, majd megint én voltam alatta. Nem szóltam semmit, mikor a nadrágomhoz ért, de mikor a zipzárt is lehúzta eszembe jutott valami.

- Várj!

- Nem akarod? –kérdezte kiskutya szemekkel.

- Nem arról van szó –álltam fel az ágyról és az ajtóhoz mentem, amit kulcsra zártam. –csak nem akarom, hogy az öcséd újra meglátogasson minket –elmosolyodtam, majd az ágyra vezettem magam, ezzel együtt Tom újra alattam kötött ki.

- Milyen okos vagy –jegyezte meg, majd csókban forrtunk össze.

Az este további részén semmi értelmes nem hagyta el a szánkat. Szavak helyet tettekkel bizonyítottuk be, hogy mennyire szeretjük egymást.  

oOo

A reggel hamar elért minket. Olyan jó érzés volt Tom karjait körülöttem tudni. Ő még nagyban aludt. Nem akartam felkelteni azzal, hogy kimászom az ágyból, így ott maradtam az ölelésében és a tegnapi napon gondolkoztam.

Sok olyan dolog volt, amit nem értettem. Először is Elis nekem nem szimpi. Ha szerette az egyik ősömet, akkor vele kellett volna lennie és megmondani a másik két hülyének, hogy nem szereti őket. Erre elindít egy háborút, amit mikor megun, átkokat szór az emberekben.

Milyen jogon dönti Ő el, hogy kit hogyan büntet? Nem lett volna jó, hogyha csak azt a három idiótát bünteti? Miért kellett ilyen hosszú távú átkot használnia? Egyáltalán él még ez a papnő? Kérdések, de választ azt megint nem találtam rájuk.

A nagy gondolkozás közepén azt vettem észre, hogy valaki a nyakamat puszilgatja.

 - Jó reggelt –fordultam felé, majd adtam neki egy jó reggelt csókot.

-  Neked is –felelte, miközben a mellkasára feküdtem. – Jól aludtál? –simogatta a hajam.

- Igen, melletted mindig nagyon jól alszok –nyomtam puszit a mellkasára.

- Hazudsz kicsim –mosolygott le rám.

- Nem, tényleg jót aludtam –ráncoltam a homlokom.

- Hát nem tudom –húzta el a száját. –Az éjszaka közepén arra keltem, hogy dobálod magad, és hogy beszélsz álmodban. Szerencse, hogy meg tudtalak nyugtatni és nem kellett felébresztenem téged.

- Mit mondtam? –figyeltem jobban rá.

- Leginkább neveket. Engem hívtál, Amandát emlegetted, Julyt kérlelted, Adriant meg átkoztad, és folyamatosan a „ne” szócskát ismételgeted. Mit álmodtál?

- Nem tudom, nem emlékszem –néztem a szemébe.

- Értem. Ha jól tudom, akkor a képességeddel meg tudod nézni, hogy mit álmodtál.

- Megpróbálom –egyeztem bele. Becsuktam a szemem és koncentráltam. Mikor megjelentek a képek elkezdtem hangosan beszélni. –Téged látlak Amandával beszélni. Rettentő mérges vagy, és aggódsz. Majd a kép vált. Megjelenik July egy börtöncellánál, ő is aggódik. Majd Adriam lép ki az ajtón, önelégült képet vág. Én voltam a cellában. Sírtam, és rád gondoltam, hogy mennyire szeretlek, de te átvertél. Nem látom tovább –sírtam el magam.

- Nyugi Maya! –ölelt magához. –Remélem ez csak egy álom, és nem a jövő –puszilta meg a homlokom.

- Én is –szipogtam –Tom?

- Hmm? –nézett rám.

- Mondtam már, hogy szeretlek? –elnevette magát.

- Nem. Ma még nem. Tudod, hogy én is szeretlek –lágy csókot lehelt számra. Nem elégedtem meg ennyivel, elmélyítettem a csókot.

- Menjünk el sétálni –váltam el a szájától. Mondatom hallatán olyan képet vágott, mint egy öt éves kisfiú, akitől elvették a kedvenc játékát.

- Ez most, hogy jön ide? –nézett rám igen értelmesen.

- Nem tudom, de nekem most ahhoz van kedvem –mosolyogtam rá.

- Akkor pattanj –csókolt meg utoljára, majd kikeltünk az ágyból és felöltöztünk. 0

A közeli parkot választottam úti célul, mert az mellett van egy kis vendéglő. Oda mentünk reggelizni, Fizetés után még sétáltunk egyet a parkban, majd elindultunk hazafelé.

A kapunál elköszöntünk egy hosszúra nyúló csókkal, majd bementem a házba egyenesen a szobámba, ahol gyorsan átöltöztem. Gondoltam hallgatok egy kis zenét, de a CD kiválasztásáig se jutottam el, mert anyám ordított.

-Maya! Azonnal gyere ide! –ha jól mértem be, akkor épp a konyhában van. Szép lassan baktattam le a lépcsőn, mikor egy pasi gondolatait hallottam meg. Amik rólam szóltak.

Ki ez a pasi, és mit akar tőlem?